Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elképzelhető a hatalommegosztás

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. június 29. 16:35

A zimbabwei ellenzék vezetője vasárnap Londonban idézett nyilatkozatában nem zárta ki a hatalommegosztást Robert Mugabe elnök pártjával, Desmond Tutu dél-afrikai érsek ugyanakkor katonai beavatkozásra szólította fel a nemzetközi közösséget.

Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban azt mondta: “nem elképzelhetetlen" egy olyan kormányzati berendezkedés, amelyben ő a végrehajtó hatalommal bíró miniszterelnök, Mugabe pedig protokolláris államfői szerepet töltene be. Tsvangirai szerint a két párt “rövid idejű együttéléséről" lenne szó, olyan átmeneti időszakra, amely alatt lehetőség nyílna egy új alkotmány kidolgozására és új választásokra.

A politikus szerint az ellenzék mindig is azon a véleményen volt, hogy Mugabénak “magasabb erkölcsi alapokra kell helyezkednie annál, mint ahová lezüllött, mivel ő a köztársaság alapító elnöke … ő a nemzet alapító atyja, és ennek megfelelően kell viselkednie".

Tsvangirai szerint Mugabe “hivatalában akar meghalni", és képtelen elfogadni a hatalmi váltást.

Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érsek ugyanakkor a BBC televíziónak adott, vasárnap sugárzott nyilatkozatában azt mondta, hogy a nemzetközi közösségnek akár erővel is közbe kellene lépnie. Tutu a BBC vasárnap délelőtti politikai magazinműsorában kijelentette: “nagyon jó érveket lehet felhozni" amellett, hogy nemzetközi erő állítsa helyre a békét Zimbabwében.

A dél-afrikai vallási méltóság nem először hangoztatja ezt a véleményét. A minap a Channel 4 brit kereskedelmi tévének is azt mondta, hogy a nemzetközi közösségnek joga van beavatkozni a zimbabwei válságba.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet arra kérte az Afrikai Unió egyiptomi csúcsértekezletének résztvevőit, hogy rendeljenek el szankciókat Robert Mugabe zimbabwei elnök kormányzata ellen, s nyilvánítsák azt törvénytelennek a pénteki elnökválasztási komédia után.

Címkékjog