Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellenfelei is méltatták Holbrooke-ot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 15. 8:11

A világ számos politikusa mellett a tálibok és a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic is megemlékeztek Richard Holbrooke amerikai diplomatáról, aki hétfőn hunyt el.

A tálibok angol nyelvű e-mail üzenetükben úgy vélekedtek, hogy „az amerikai politika és diplomácia óriásának" egészségét az a feladat rendítette meg, hogy megpróbálja lezárni az immár majdnem egy évtizede húzódó afganisztáni háborút.

Radovan Karadzic egyik ügyvédje is hangot adott a volt boszniai szerb vezér „szomorúságának és sajnálkozásának" Holbrooke halála miatt. Peter Robinson a keddi tárgyaláson azt mondta az ENSZ-bíráknak, remélte, hogy az amerikai diplomatát is tanúnak hívhatja a hosszú perben.

Karadzic, miután 2008-ban elfogták, arra hivatkozott, hogy Holbrooke 1996-ban, Slobodan Milosevic akkor szerb elnök közvetítésével mentességet ígért neki a bűnvádi eljárás alól, ha távozik a közéletből. Holbrooke tagadta, hogy valaha ilyen alkut kötött volna, s a bírák sem fogadták el azt.