Holland-német segítség a devecserieknek
Szöveg: Demeter Ferenc | 2010. december 15. 7:09Az MH Pápa Bázisrepülőterén december 14-én, a délelőtti órákban landolt az a repülőgép, ami a németországi Geilenkirchen katonai bázisról szállt fel, és közel kilenc tonnányi élelmiszert, háztartási tisztítószert és játékot hozott a vörösiszap-katasztrófában érintett Devecserbe.
A repülőgép az előzetes tervekhez képest kis késéssel érkezett Pápára. A katonák és a gyűjtést szervező aktivisták fogadása utáni rövid tájékoztatón elhangzott: a geilenkirchen-i katonai bázisról érkező szállítmány kilenc tonnányi élelmiszert, gyermekjátékot és tisztítószert tartalmaz, amelyet a légibázis katonái, német-holland határ közelében található települések lakosai, valamint két alapítvány segítői és tagjai gyűjtöttek össze, illetve ajánlottak fel a vörösiszap-katasztrófában érintett Veszprém megyei város részére. A gyűjtést a geilenkirchen-i bázison dolgozó egyik német pilóta és veszprémi származású magyar kedvese kezdeményezte.
Az öt raklapnyi adomány átrakodása után a katonai járművek és kísérőik, azonnal Devecserbe indultak, ahol Mód Miklós római katolikus plébános vezetésével, a helyi lakosok már várták a segélyszállítmányt.
Az adományt a küldöttség vezetője Ton Van Happen holland ezredes adta át a Devecserieknek.
Az ezredes beszédében hangsúlyozta: amikor megtudták, hogy Magyarországon mi történt, elhatározták, hogy gyűjtést szerveznek. Az átadási időpontot azért időzítették mostanra, mert tudják, hogy a karácsony szinte minden embert megérint és ahol nagy a „szükség", ott a kis segítséget is nagyon értékelik.
Az ezredes a segélyszállítmányról elmondta: hollandok és németek egyszerre mozdultak meg. Először tájékozódtak arról, hogy miben tudnak segíteni. Végezetül négy helyszínről jött össze a szállítmány. Egy holland, valamint egy holland-német segélyszervezetnél hirdették meg a gyűjtést, rajtuk kívül pedig a katonai bázison, a katonák között, valamint a bázison kívül, a civilek között is elindult a segélyek gyűjtése.
Az ezredes kiemelte: elsődlegesen élelmiszert, konyhai tisztítószereket és játékokat kértek és ezeket csomagolták el. Ezekből kilenc raklapnyi adomány jött össze, de voltak akik pénzt is felajánlottak.
Az adományt Mód Miklós plébános vette át. A csomagokat egy olyan épület raktárába helyezték el, ami hamarosan a legrászorultabbaknak fog otthont biztosítani. A plébános a Devecser és Kolontár lakossága nevében megköszönte az adományt. Hangsúlyozta: mindent elkövetnek azért, hogy ezek a csomagok jó helyre kerüljenek. Nagy szükség van az ilyen segítségre, mert az itt élő szegény emberek szinte valamennyi értékét elvitte a vörösiszap.
A plébános hozzátette: a vasárnapi misét követő énekkari hangverseny után osztják ki a csomagokat.
A szállítmányt kísérők, katonák és civilek ezt követően ellátogattak a katasztrófa sújtotta területre, megtekintették a vörösiszap-áradatban megsemmisült településrészeket.
Fotó: Pelsőczi Miklós főhadnagy és a szerző