Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elmenekült az afgán elnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 15. 18:53

Asráf Gáni afgán elnök elhagyta az országot, és Tádzsikisztán irányába távozott – jelentette a Reuters egy magas rangú belügyi tisztségviselőre hivatkozva.

Az afgán elnöki hivatal ugyanakkor nem volt hajlandó megerősíteni a hírt arra hivatkozva, hogy „biztonsági okokból” semmit sem árulhatnak el Gáni hollétéről. A tálibok egyik képviselője, aki már ott van Kabulban, a hírek szerint vizsgálódik Asráf Gáni tartózkodási helyével kapcsolatosan.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség nem sokkal korábban már egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva jelentette, hogy Gáni „beleegyezett a lemondásba”. A forrás szerint az elnök tudomásul vette, hogy Kabulban „már nincs lehetőség további hadműveletekre”.

Zabiullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője közleményben tudatta augusztus 15-én, vasárnap: a tálib vezetés arra utasította harcosait, hogy hatoljanak be Kabulba, akadályozzák meg a fosztogatást, miután a rendőrség elhagyta állomáshelyét.

Mindeközben a tálibok egyik diplomatája a katari béketárgyalásokon igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy az afgánoknak nem kell megtorlástól tartaniuk. „Megígérhetem az embereknek, hogy a vagyonuk és az életük biztonságban van. Senkin nem fogunk revánsot venni” – jelentette ki Szuhejl Sahín a BBC-nek telefonon nyilatkozva Dohából. Ő még Mudzsáhid közlése előtt arról beszélt, hogy a tálib harcosok parancsba kapták: a békés hatalomátadásig ne hatoljanak be a fővárosba.

A tálibok az amerikai és egyéb nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.

Kapcsolódó cikkek