Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elnézést kért a brit hadsereg az emailben kirúgott katonáktól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 15. 18:39

Elnézést kért a brit hadsereg és a védelmi minisztérium kedden attól a több mint háromtucatnyi, évtizedek óta szolgáló veterán katonától, akik email-üzenetben kaptak értesítést arról, hogy a fegyveres erők a költségvetési megszorítások miatt nem tartanak igényt további szolgálatukra. Az azonnali belpolitikai botrányt kavaró ügyet a The Sun, a legnagyobb példányszámú brit tömeglap tárta fel keddi kiadásában.

A beszámoló szerint 38 – zömmel altiszti rangban szolgáló – brit katona kapott e-mailt a hadsereg foglalkoztatási ügyekben illetékes egyik őrnagyától, aki szerződésük felmondásáról tájékoztatta őket ezen a módon.

Az érintettek mindegyike több mint húsz éve a fegyveres erők tagja; egyikük – egy harckocsizó őrmester – éppen az afganisztáni tűzvonalban szolgál. Egy másik – a The Sun keddi beszámolója szerint – eddigi pályafutása során öt különböző háborús övezetben teljesített frontszolgálatot.

1595914231
A velük szemben alkalmazott eljárás a konzervatív-liberális kormánykoalíció saját parlamenti padsoraiban is felháborodást keltett.

Patrick Mercer konzervatív alsóházi képviselő – a brit hadsereg egykori ezredese – a BBC rádiónak kedden azt mondta, hogy ilyen módon „legfeljebb egy játszótéri románcnak lehet véget vetni, nem 22 éve érvényes szerződéseknek Őfelsége hadseregében".

Jim Murphy, az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának védelmi miniszter-jelöltje „szégyenteljes, rideg és lélektelen" bánásmódnak minősítette az eljárást.

Kedden a brit hadsereg és a védelmi minisztérium is nyilatkozatban kért elnézést a történtekért. A minisztérium szóvivője szerint az érintett katonákkal már személyesen beszéltek közvetlen elöljáróik, és biztosították őket arról, hogy minden szükséges tanácsot és segítséget megkapnak elhelyezkedésükhöz a civil szférában.

A brit kormánykoalíció az általa elvégzett átfogó stratégiai, védelmi és biztonsági felülvizsgálat eredményeként tavaly ősszel bejelentette, hogy reálértéken 8 százalékkal csökken a következő négy évben Nagy-Britannia védelmi költségvetése. A takarékosságnak máris áldozatul esett a királyi haditengerészet volt zászlóshajója, az Ark Royal repülőgép-hordozó, amelyet több más hadihajóval együtt leszereltek, és kivonták a szolgálatból a helyből felszállni képes, négy évtizedig használt Harrier harci gépeket is. Nagy-Britanniának a következő tíz évben nem lesz önálló, repülőgép-hordozókról bevethető légi csapásmérő ereje.

Emellett hétezer fővel valamivel 100 ezer alá csökken a szárazföldi hadsereg létszáma, és egyaránt ötezer fős leépítés lesz 2015-ig a királyi légierő és a haditengerészet személyi állományában, a két fegyvernem létszáma így 30 ezerre, illetve 33 ezerre csökken.