Élő régészet, antik katonai rádiókkal

1945. január 26-án egy német páncéloscsoport parancsnoka a keleti, Dunának támadó főiránytól elfordulva északnak fordította harckocsijainak csövét. Kalandos és nem éppen veszteségmentes akciója során eljutott Gyúró-major térségébe, ahol az alakulat egyik Pz-III-as járművéből sikerült felvenni a rádiókapcsolatot - szakkifejezéssel: ÖK-t - a Sas-hegyen körülzárt magyar és német alakulatok egyikével. Azt, hogy az esemény pontosan miként zajlott - azaz ki hívott kit - ma már nem lehet kideríteni, az azonban biztos, hogy a beszélgetés létrejött. Utóbbi tényt egyébként mind az alakulat múltját taglaló könyv, mind Ungváry Krisztián történész és Számvéber Norbert alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze leírták kiváló műveikben.

Jogos lehet a kérdés, miért kell ezzel ma, hetvennyolc esztendő távlatából foglalkozni? A kérdésre a válasz műszaki jellegű. Azaz akadt pár ember, aki úgy gondolta, az ÖK kizárólag a szerencsének volt köszönhető - míg néhányan úgy vélekedtek, ez a korabeli készülékekkel ma is bármikor megtörténhetne. Ám mindezt csak akkor lehetett eldönteni, ha magát az összeköttetést az adott napon, azaz január 26-án - és természetesen az eredeti eszközökkel – lepróbálják.

Fontos megjegyezni, a rádióhullámok az adott frekvenciától, időjárástól, nap- és évszaktól függően más- és más utat járnak be az éterben. Így például akad olyan sáv, ami országon belül télen máshogy terjed, mint mondjuk tavasszal, pláne nyáron, így ez az élő régészeti kísérlet csak ebben a formában lehetett autentikus.

Sajnos a Sas-hegyre nem sikerült feljutniuk a rádióamatőröknek, így a „harcálláspontjukat” a közelben, a gazdagréti, Rétköz utcai Mechatronikai Szakközépiskolában állították fel. Az intézménnyel egyébként kiváló kapcsolatot ápol a klub immár több mint egy éve. Azt, hogy hol volt az a bizonyos harckocsi, már nehezebb volt behatárolni, ám Számvéber Norbert alezredes segített. A helyszíni bejárásban pedig Horváth Gyula, a település polgármestere és két gyermeke jeleskedett, akik sem a sártengerrel, sem a metsző hideg széllel nem törődve kocsikázták be a rádióamatőrökkel a határ egy jó részét.

A helyszínen egyértelművé vált, hogy a világháborús harckocsit személyzete egészen biztosan nem a völgy mélyéből, hanem az egyik, major melletti-feletti dombtetőről, esetleg annak oldalából dolgozott. Tekintve, hogy a pörgő harci események során biztosan nem bajlódtak az árboc időigényes kitolásával, kötözésével és bármiféle drótok kihúzásával, szinte biztosra vehető, hogy a páncélos saját, kettő-három (esetleg négy) méteres botantennáját használták. Utóbbi pedig erősen behatárolta a szóba jöhető hullámhosszokat, az ennek nyomán áthidalható távolságot és (a valóban) lesugárzott teljesítmény értékét – és úgyannyira a fővárosból küldött és a majorban vehető jel erősségét.

Érdemes még azt is megemlíteni, hogy a harckocsiban egy-egy, URH hullámhosszú UKW e.E vevő és 10 W.s.C adó is helyet kapott. Ebből a klubtagoknak két készlete akad, így semmi akadálya nem volt, hogy mind Gyúró határában, mind Gazdagréten elhelyezhessenek egy-egy eredeti állomást. A harkocsi rádiójának adóteljesítménye – bár jele alapján tíz – a valóságban inkább csak nyolc Watt. (A könnyebb érthetőség miatt: ez négy darab zseblámpaizzó erejének felel meg. Ezzel az erővel kellett áthidalni mintegy harmincnyolc kilométert légvonalban.) Az, hogy e nyolc Wattból a veszteség okán mennyi lépett ki valójában az éterbe, szintén megállapíthatatlan. A rádióklub tagjai azt feltételezték, hogy az antenna két méter hosszú volt – ez valójában az ideális eset.

Hatalmas volt az öröm, amikor Gyúrón meghallották a Bikás-park közelében lakó amatőrök hangját és az is kiderül, hogy ők is veszik az adást. A kísérlet sikerült, bebizonyosodott, hogy a nyolcvan éves eszközökkel nem valami véletlen nyomán jött be az ÖK, hanem ma is bármikor sikerülne felvenni az összeköttetést.

A kísérlet végrehajtásában Gyúró község polgármestere Horváth Gyula, és a HM HIM munkatársa Mészáros Bálint főhadnagy nyújtott segítséget. Az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár R-142/M állomását Török Sándor főhadnagy, Eke András főtörzsőrmester, Korsós Gergely szakaszvezető és a klub egyik tagja kezelte.