Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

“Elődeink kitűnő példát mutatva harcoltak Magyarországért”

Szöveg: Dr. Láda Mónika |  2009. szeptember 28. 11:24

Makó Város Önkormányzata szeptember 26-án 16. alkalommal rendezte meg a Honvéd Emléknap és Találkozót a város főterén, amelyen ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a II. világháborúban elhunyt honvédekről. Az esemény megszervezésében nagy szerepet vállalt a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége és zenekara is.

A hódmezővásárhelyi laktanyát Farkas Imre ezredes, a dandár parancsnokhelyettese és Huszár Ferenc alezredes a Zrínyi Miklós Laktanya Helyőrségtámogató Parancsnokságának parancsnoka képviselte.
Ez a megemlékezés nem csak a makói elesett katonák emlékéről szólt. Megteremtette azt a szolidaritást is, amely jogosan illeti meg a hazájukért életüket áldozó magyar honvédeket és hozzátartozóikat.
Az aktív és veterán katonák részvételével megszervezett találkozót Dr. Siket István, Makó Város Önkormányzatának civil tanácsnoka, helyi önkormányzati képviselő nyitotta meg.

„Ha békét akarsz készülj a háborúra! Kötelességünk megemlékezni a haza hőseiről és legalább évente egyszer alkalmat kell adni a veterán katonáknak a találkozásra, az elesett katonák családtagjainak pedig a méltó megemlékezésre szeretteikről. A II. világháború a legvéresebb és legtöbb áldozatot követelte a világtörténelemben. Elődeink kitűnő példát mutatva harcoltak Magyarországért" mondta a képviselő úr, majd arról beszélt, hogy a fiataloknak is emlékezni kell a közel 900 ezer magyar áldozatra.
A megemlékezés folytatásaként az elesettek lelki üdvéért és hozzátartozóiért mondott imát Janka György esperes – paróchus és Kondrát Zoltán református lelkész, majd megkoszorúzták az emlékművet.

 

Fotó: dr. Láda Mónika, Danics Margit