Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy életen át tart a tanulás

Szöveg: Láda Mónika |  2009. szeptember 28. 10:39

Regionális Tájékoztató road shownak adott otthont szeptember 25-én a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya, amely a – nyertes norvég pályázat égisze alatt szerveződött – Katonák Munkaerő-piaci Reintegrációjának Képzési Programját (KMRI) is népszerűsítette.

A program szervezeti keretét egy konzorcium adja, amelyet a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány, a Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a Magyar Védelmiipari Szövetség és a norvég partner: Norwegian Defence University College hozott létre.

Ezek képviseletében eljött Szekeres István nyá. dandártábornok, a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány elnöke, Farkas Bertalan nyá. dandártábornok, űrhajós, a projekt arca, Gyuris Mihály nyá. ezredes, a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány titkára; Sásik László projektmenedzser, Szita Róbert kommunikációs ügyvivő és Soós Zoltán nyá. őrnagy, a KMRI regionális képviselet Dél-alföldi régió vezetője.

A laktanyát dr. Böröndi Gábor dandártábornok a MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka és Kovács József alezredes, a hódmezővásárhelyi helyőrség mb. parancsnok-helyettese képviselte.

1595891747
 

“A haderőből kikerülő katonák többsége részére problémát jelent elhelyezkedni a civil életben. Sokan pályakorrekcióra vagy átképzésre szorulnak, mert nem rendelkeznek megfelelő szakképzettséggel, sokszor szakismereteik a szolgálati idő alatt megkopnak, vagy csak katonai környezetben alkalmazhatóak.
A haderőt elhagyók másik része rendelkeznek ugyan korszerű ismeretekkel, a piacon keresett szakmával, de nincs gyakorlatuk a „civil" közigazgatási vagy gazdasági szervezet működtetésében, továbbá nem ismerik azokat az álláskeresési technikákat, amelyek birtokában képesek lennénk meglévő ismereteiket hasznosítani" – tudtuk meg Gyuris Mihály nyá. ezredestől, a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány titkárától a road show-t megelőző sajtótájékoztatón.

A jövő év végéig tartó képzési program nemcsak azokat katonákat fogadja be, akik valamilyen ok miatt már kiváltak vagy ki fognak válni a Magyar Honvédségből, hanem a haderőhöz huzamosabb időn át kötődő közalkalmazottakat és köztisztviselőket, illetve az aktív, állományban lévő katonákat is. A programban hasznosítják a norvég képzési tapasztalatokat is és rendhagyó módon az oktató felkészítésében is módszertani segítséget nyújt, így a tervek szerint közel 2000 főnek is tudnak majd segíteni.

1595891748
 

A sajtótájékoztatót követő road show igazolta az elhangzottakat. 13 képző intézmény hozta el képzési kínálatát és mérte fel a katonák igényeit, akik ugyancsak szép számmal érdeklődtek és figyelmesen hallgatták az erről szóló előadásokat. Mindebben segítségükre volt Farkas Bertalan nyá. dandártábornok, űrhajós, a projekt arca, aki elmondta, hogy pályafutása során sokszor kellett képeznie magát. „A tanulás egy életen át tart, mindig sok-sok erőfeszítéssel jár, de megéri."

Soós Zoltán nyá. őrnagy, a KMRI képviselet Dél-alföldi régiójának vezetője elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen az előzetes felmérések alapján a nyelvi képzések iránt legnagyobb az érdeklődés, de sokan szeretnének különböző jogosítványokat szerezni és az aktív állomány körében népszerű a logisztikai ügyintéző, személyügyi ügyintéző képzések is.

1595891748
1595891748

Fotó: tegyonmagadert.hu