Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elrabolt hajót követ a francia hadsereg

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. április 7. 7:51

A francia hadsereg egyelőre csak követi és figyeli azt a francia luxushajót, amit pénteken foglaltak el kalózok Szomália partjainál – közölte vasárnap a francia védelmi miniszter. A harminc fős legénységével együtt elrabolt Ponant nevű luxusvitorlást Szomália északi partjaihoz érkezett, ahol helyi tisztségviselők szerint le fog horgonyozni.

Herve Morin francia védelmi miniszter egy rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy egyelőre csak a távolból követik és figyelik a hajót, és csak akkor indítanak támadást a kalózok ellen, ha garantálni tudják a legénység biztonságát. A kalózok egyelőre nem vették fel a kapcsolatot a francia vagy a szomáliai hatóságokkal, így még azt sem tudni milyen követeléseik vannak.

A hajót üzemelő cég szóvivője közölte: úgy tudják, hogy a legénység tagjai jól vannak. A luxusvitorláson harminc ember, 22 francia és nyolc ukrán van.

A háromárbocos, négyszintes “Le Ponant" luxus-sétahajóval pénteken szakadt meg a rádióösszeköttetés. Az Indiai-óceánról érkező hajó 30 fős személyzetével, de utasok nélkül a Földközi tengerre tartott, amikor az Ádeni-öbölben, Szomália és Jemen közt nyoma veszett.

A több mint egy évtizede tartó polgárháború által sújtott Szomália partjainak közelében tavaly több mint kéttucatnyi hajót raboltak el kalózok. A hajósokat arra figyelmeztetik, hogy tartsák távol magukat a veszélyesnek számító vizektől.

Franciaországnak egyébként jelentős tengerészeti hadereje állomásozik a térségben. A Dzsibuti Köztársaság azonos nevű fővárosának kikötőjében tengerészeti támaszpontot működtetnek, ezenkívül állandó francia hadihajóraj kering az Indiai-óceánon is.

Címkékhadihajó