Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszabadították az elrabolt egyetemistákat

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. április 7. 8:48

Iraki biztonsági erők vasárnap délután kiszabadították a néhány órával korábban elrabolt 42 moszuli egyetemistát – mondta a hadsereg egyik helyi parancsnoka. A művelet részleteit később hozzák nyilvánosságra.

A diákok két busszal épp az egyetemről tartottak hazafele, amikor fegyveresek rájuk támadtak. Az egyik busznak a golyózáporban sikerült elmenekülnie. Három diák megsérült. A másik járművet azonban a bennük ülőkkel együtt elrabolták.

Az amerikai hadsereg szerint Moszul az Al-Kaida legfőbb észak-iraki központja, ahol az iraki és amerikai erők együtt harcolnak az iszlamisták ellen.