Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elrabolt kislányt akartak öngyilkos merénylőként felhasználni

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. június 21. 18:17

Pakisztáni lázadók egy kilencéves kislányt akartak öngyilkos merénylőként felhasználni a biztonsági erők elleni támadásukhoz az ország északnyugati részén, a kislány azonban túlélte az esetet – közölték rendőri vezetők június 20-án hétfőn. Az iskolai egyenruháját viselő Szohana Dzsavaid maga idézte fel megpróbáltatásait egy részvételével megtartott helyi rendőrségi sajtótájékoztatón, amelyről országszerte beszámoltak a televíziók.

A pakisztáni iszlamista szélsőségesek eddig főleg férfiakat küldtek öngyilkos bevetésre, bár gyakran fiatal fiúkat is felhasználnak terrorcselekményeikhez. Ez azonban az első ismertté vált eset, hogy egy kislánnyal próbáltak végrehajtatni robbantásos merényletet.

A harmadik osztályos pesavari kislány, mint elmondta, éppen iskolába tartott szombaton az északnyugati nagyvárosban, amikor két nő betuszkolta őt egy autóba, amelyben két férfi várakozott. A kocsiban elkábították – mondta. Hozzátette, hogy amikor egy ismeretlen lakásban felébredve, sírni kezdett, az egyik nő olyan süteménnyel etette meg, amitől ismét álomba zuhant.

“Következő reggel a nő és az egyik férfi arra kényszerített, hogy magamra öltsek egy nehéz mellényt, és megint beültettek az autójukba" – mondta Dzsavaid.

A mellény közel 20 font (mintegy 9 kilogramm) robbanóanyagot tartalmazott, és távirányítással lehetett volna működésbe léptetni – mondta el később Szalim Marvat, Alsó Dir-i rendőrparancsnok.

A kislányt az emberrablók a félkatonai határrendőrség egyik közúti ellenőrzőpontjához vitték, amely hat kilométerre van Taimargarától, a körzet központjától. Amikor azonban kiszállt vele a kocsiból az egyik nő, Dzsavaidnak sikerült kirántania a kezét a nő szorításából, és futni kezdett a katonák felé.

“A korához képest szemmel láthatóan nagy súlyt viselt. A testtartása gyanús volt" – mondta el a sajtónak a rendőrség egyik szóvivője. A gyermeket az ellenőrzőponttól 50 méterre vették őt őrizetbe. Egyelőre nem világos, hogy az emberrablók miért nem léptették működésbe a robbanóanyaggal megrakott mellényt, amikor Dzsavaid elfutott. Ehelyett pánikba estek és elmenekültek a helyszínről – mondta el az Alsó Dir-i rendőrparancsnok.

A hatóságok jelenleg próbálják felkutatni a kislány szüleit.

Címkékrobbantás