Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elrabolták a líbiai nemzetközileg elismert egységkormány egyik tagját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 12. 20:08

Elrabolták a líbiai nemzetközileg elismert egységkormány egyik miniszterelnök-helyettesének a kabinetfőnökét Tripoliban – jelentette be az ENSZ Líbiai Támogató Missziója (UNSMIL) augusztus 10-én, kedd este.

Rida Faradzs Fraitiszt és egy munkatársát a múlt héten hurcolták el ismeretlen fegyveresek Tripoliból – tették hozzá a közleményben.

Az UNSMIL egyúttal aggodalmát fejezte ki az országban elkövetett emberrablások miatt, amelyek a szervezet szerint súlyos következményekkel járhatnak a líbiai békefolyamatra nézve.

Az Abdulhamid Mohammed Dbeibah vezette átmeneti kormány egyelőre nem reagált a hírre, amelyet egyébként korábban nem közölt a helyi sajtó sem.

Az észak-afrikai ország 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatását követően káoszba süllyedt, 2014-ben pedig gyakorlatilag két részre szakadt. A szembenálló felek tavaly nyáron függesztették fel a harcokat, és az ENSZ égisze alatt béketárgyalások kezdődtek tűzszünetről, a tervek szerint pedig december végén általános választást tartanak.

Az előrelépések ellenére az országban még mindig rossz a biztonsági helyzet, egyebek között a polgárháború idejéből itt maradt milíciák, illetve a külföldi zsoldosok miatt.

Júniusban a Nemzetközi Vöröskereszt egyik képviselőjét rabolták el Líbia keleti részén, ahol az ilyen bűncselekmények egyébként is gyakoriak.