Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Embert próbáló feladatok

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Petrovics Renáta, Rácz Tünde |  2020. október 22. 8:04

Negyedik alkalommal adott otthon a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár a hagyományosan évente megrendezett Magyar Honvédség Járőrbajnokságának október 20-21-én.

TUN_6362

A sportversenyen – amelynek fővédnöke Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka volt – tizenkét alakulat katonái mérették meg magukat különböző versenyszámokban. A versenykiírásnak megfelelően a csapatokat öt fő férfi, valamint egy női katona alkotta.

A résztvevőket Lőrincz Gábor dandártábornok, a tatai dandár parancsnoka köszöntötte, aki emlékeztetett arra, hogy az idei évben számos rendezvényt kellett elhalasztani a koronavírus okozta járványhelyzet miatt, éppen ezért jelentős esemény az MH Járőrbajnokság megrendezése. Hozzátette: négy nagy kiképzési sportbajnokság van Magyarországon, mind közül pedig az MH Járőrbajnokság a leginkább embert próbáló.

TUN_5166

A megnyitót követően a hatfős csapatok egy speciális állapotfelmérésen vettek részt: a katonáknak felszerelésben, egymáshoz kötözve, farönkkel kellett speciális erőnléti feladatokat végrehajtaniuk, majd következett a futás, aminek végén kialakult a versenysorrend.

A helyosztó fizikai állapotfelmérést követően a csapatokat egy Mi-17-es helikopter szállította a közelben található szomódi lőtérre, ahol komplex harcászati feladatot hajtottak végre: a paintball lövészeten a járőrnek először a terepen elhelyezett célokat kellett leküzdenie, majd következett a katonai elsősegélynyújtás, végül a tereptan során különböző tereptárgyak távolságát kellett megbecsülni.

A süttői Duna Lőtéren megrendezett, igazi katonai versenyszámnak számító szituációs lövészeten a járőr tagjainak P9RC típusú maroklőfegyverrel, limitidőre kellett leküzdeniük különböző célokat.

TUN_6434

Az utolsó feladat egy Tardos-Malomvölgyből végrehajtott 14-18 kilométeres járőrfeladat volt, amelyet a katonáknak menetfelszerelésben, meghatározott tömegű hátizsákkal kellett teljesítenie.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre másnap került sor a tatai alakulat laktanyájában. A sportversenyen a legjobbnak az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapata bizonyult, második helyen az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái végeztek, míg a dobogó harmadik fokára az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred csapata állhatott.

GALÉRIA