Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékezünk és nem felejtünk

Szöveg: Tóth Ágnes Magdolna tartalékos százados | Fotó: a szerző felvételei |  2021. július 14. 9:31

Néhai Laki Róbert törzszászlósra emlékeztek az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonái, halálának több mint egy éves évfordulóján július 12-én, hétfőn.

emékezünk_tz (3)

Kálinger Roland alezredes, tábori lelkész és Nagy István alezredes, nyugállományú tábori lelkész megáldotta, majd felszentelte a szászberki temetőben lévő sírhelyet, míg Kovács Imre alezredes, a területvédelmi ezred parancsnokhelyettese megkoszorúzta a sírhelyet. A megemlékezésen több barát és katonatárs is részt vett a 68. Területvédelmi Zászlóalj állományából.

emékezünk_tz (1)
emékezünk_tz (2)

Laki Róbert törzszászlós 1994-ben kezdte meg katonai pályafutását, 2013-ban léptették elő törzszászlóssá. 2019-től haláláig az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, 68. Területvédelmi Zászlóaljnál töltött be vezénylőzászlósi beosztást. Többször vett részt missziós feladatokban, Cipruson és Afganisztánban. Feladatait mindig példásan, nagy igyekezettel, szorgalommal végezte. Kiemelkedő szakmai munkáját több elismerés és kitüntetés is fémjelzi. Laki Róbert törzszászlós aktív résztvevője volt a toborzási feladatoknak és a közösség építő rendezvényeknek. Embersége, a fiatalok nevelése, pályafutásuk segítése, nyomon követése, a honvédelem eszméjének közvetítése példaértékű az utána jövő generációnak.

Hirtelen bekövetkezett halála váratlanul érte nemcsak a családját, hanem a barátokat és kollégákat is.

emékezünk_tz (5)
emékezünk_tz (4)
×