Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékmise az urivi áttörés nyolcvanadik évfordulóján

Szöveg: honvedelem.hu / Gyimóthy Levente | Fotó: Kovács Marcell |  2023. január 17. 7:32

Szentmisével adóztak a székesfehérvári Szent István Székesegyházban a Don-kanyarnál hősi halált halt, eltűnt, megsebesült és fogságba esett magyar honvédek emléke előtt január 12-én, Székesfehérváron.

Idén a Szent István király Székesegyház adott otthont a Spányi Antal megyés püspök által celebrált szentmisének, amelyen a Székesfehérvár Helyőrség részéről több szervezet parancsnoka is képviseltette magát. Számos városi, megyei vezető és helyi civil, hagyományőrző szervezet küldöttje is jelen volt a megemlékezésen.

Spányi Antal szentbeszédében hangsúlyozta : fontos, hogy a következő generációkban is tudatosuljon a doni hősök áldozatvállalása. A megyés püspök felhívta a figyelmet arra is, hogy az emlékezésen túl imádkoznunk kell, hogy korunk fiataljai is meglássák a becsület, a hazaszeretet, a családhoz való kötődés értékeit, amelyekért nyolcvan éve életüket áldozták e magyar katonahősök. „A mai nemzedék lelkébe, szívébe kell oltanunk ezeket az értékeket. Fel kell idéznünk ezeknek a hősöknek a családhoz való kötődését" – fogalmazott.

emlekmise_szfehervar_cikkfoto

Az eseményen a honvédség képviseletében dr. Lippai Péter dandártábornok, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka, Székesfehérvár Helyőrség parancsnoka mellett Vokla János ezredes, az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoka, Topor István ezredes, a magyarországi NATO Erőket Integráló Elem (NFIU HUN) parancsnoka, Páli Zoltán ezredes, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred parancsnoka, a Többnemzeti Hadosztály Parancsnokság (HQ MND-C) parancsnoka képviseletében Gulyás Attila ezredes, infokommunikációs főnök, valamint Németh Andor alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Hadkiegészítő és Toborzó központjának parancsnoka is tiszteletét tette.