Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lendületes évkezdés a béketámogatóknál

Szöveg: Kelemen Ilona | Fotó: a szerző felvételei |  2023. január 16. 19:52

A 2023-as esztendő is lendületesen indult a béketámogatók életében, ugyanis nem egy, hanem mindjárt két felkészítéssel kezdték az újévet. Január 9-13. között, az MH Béketámogató Kiképző Központban egyidőben készültek fel a ciprusi, illetve a libanoni misszióba tervezett katonák.

Missziós_felkészítések_MH_BTKK_ (2)

Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió Katonai Rendész Részleg váltóállományának tagjai megismerkedtek a ciprusi konfliktus történelmi gyökereivel, kialakulásával, a fegyverhasználat előírásaival és az angol nyelvű rádió hírváltás szabályaival. A szigetállam törékeny biztonságának majdani őrei emellett hadszíntéri és katonai biztonsági ismereteket sajátítottak el, illetve a közösségi média használatáról kaptak hasznos információkat. Részt vettek közegészségügyi és járványügyi, valamint pénzügyi, biztosítási és vámtájékoztatón, ezen felül akna- és egészségügyi ismeretekkel is gazdagodtak. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által meghatározott ismeretek – mint például az ENSZ történelme, működése, feladat- és értékrendszere, a békeműveletek spektruma és fajtái, illetve jogi szabályozása; az alapvető emberi jogok, civilek és gyermekek, környezeti és természeti erőforrások védelme; a nők, béke és biztonság; valamint az ENSZ rendőri erők bemutatása – feldolgozását követően sikeres vizsgát tettek.

Missziós_felkészítések_MH_BTKK_ (4)

A Libanoni Békefenntartó Misszióba készülők a misszió-orientált, hadszíntérspecifikus felkészítés során megismerkedtek a libanoni konfliktus történelmi gyökereivel, kialakulásával, a misszió mandátumával, feladatával, az aktuális biztonsági kockázatokkal, veszélyekkel, illetve a közel-keleti ország kulturális, vallási és földrajzi sajátosságaival, valamint az ENSZ által meghatározott ismereteket (Core Pre-deployment Training Materials 2017 – CPTM) is feldolgozták. A felkészülők mindemellett elsajátították az angol nyelvű rádió hírváltás szabályait, valamint bővítették az elsősegélynyújtással kapcsolatos ismereteiket.

A felkészítések zárásaként a tanfolyamok elvégzését igazoló okleveleket Kiss Róbert ezredes, központparancsnok adta át.