Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Don-kanyar

Cikkek
mataszdon1

„A békénél nincs fontosabb”

2024. március 6. 19:35

Befejeződött a „MATASZ DON-81” országos rendezvénysorozata. A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete égisze alatt lezajlott esemény január 13-án Sopronból indult, február végén pedig a Szeged-Kiskundorozsma – Domaszék – Mórahalom útvonalon teljesített 25 kilométeres emlékmenettel zárult.

Záróünnepség-1

„Áldozat nélkül nincs nagy cselekedet”

2024. február 21. 14:55

Tizenkét éve indította útjára a Honvédsuli Egyesület az „Emlékmenet a Doni Hősökért” elnevezésű rendezvénysorozatát. Az eddigi mérleg: ezerhétszáz kilométer, harmincezer résztvevő, háromszáznegyvenhat megemlékezés és ezernégyszáz koszorú a harcokban elesett magyar katonák emlékére.

donindex

Nem minden veszett oda

2024. február 18. 12:54

„A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy sikerült átformálni az emlékezés gyakorlatát. Halott kultuszból eleven kultuszt teremtettünk. Ma azt látják a gyerekek, hogy nemcsak meghaltak, hanem haza is jöttek hőseink a háborúból” – mondta Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Magyar Tüzér Egyesület elnöke, főszervező a Doni Hősök Emléktúra záróünnepségén február 16-án, Bajna főterén.

Emlékezni és emlékeztetni_fotó (4)

Emlékezni és emlékeztetni

2024. február 15. 11:40

Célba ért a Honvédsuli Egyesület „Emlékmenet a Doni Hősökért” megemlékezés-sorozat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A tizenkét éves múltra visszatekintő emlékmenet 1750 kilométer teljesítésével a vármegye számos településére eljutott, felhívva a figyelmet az emlékezés és emlékeztetés fontosságára.

IAC_508

Inter arma caritas – 508. adás

2024. február 3. 9:44

„Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell.” Vass Albert gondolataival köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 508. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.

IMG_1551 másolat

Több napos emlékmenet Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

2024. január 27. 17:07

A Honvédsuli Egyesület 2024-ben is megrendezte az „Emlékmenet a Doni Hősökért” rendezvénysorozatát, amely hivatalos szakasza az országos Magyar Tartalékosok Szövetsége DON-81 megemlékezésnek.

02 másolat

Doni emléktúrán a menetszázad

2024. január 26. 7:45

A nyolcvanegy évvel ezelőtti doni tragikus eseményekre emlékezve és az életüket áldozó magyar katonák és munkaszolgálatosok előtt tisztelegve indult emléktúrára a Reviczky Imre vezérőrnagyról elnevezett menetszázad.

Don_index

A Pest vármegyei hősökre emlékeztek

2024. január 21. 16:32

Az 1943-ban a Don-kanyarban harcoló 2. Magyar Királyi Hadsereg katonái és munkaszolgálatosai emléke előtt tisztelegve, Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Piliscsaba településeket érintő emléktúrát szervezett a Magyar Tartalékosok Szövetsége szoros együttműködésben az MH 1. vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezreddel január 20-án.

bocskai foto2

Közös emléktúra a doni hősökre emlékezve

2024. január 16. 9:11

„Don 2024” emléktúrán vettek részt a Bocskai István Református Oktatási Központ kadétjai és az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred katonái. Az 1943. január 12-én történt doni tragédia emlékének adózva, pontosan 12 óra 19 perc és 43 másodperckor indultak el a résztvevők Halásztelekről.

Don-81 (5) másolat

Megemlékezés és teljesítménytúra a doni hősök emlékére Sopronban

2024. január 15. 13:50

Január 13-án, szombaton nagyszabású megemlékezést tartott a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) helyi szervezete Sopronban, a doni áttörés 81. évfordulója alkalmából.