Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ-főtitkár: Szíria nem teljesen tett eleget kötelezettségének

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 20. 8:13

A szíriai kormány nem teljesen tett eleget azon kötelezettségének, hogy ki kell vonnia hadserege katonáit és a nehézfegyvereket a városokból, még bizonyítania kell, hogy elkötelezett a béke mellett – állapította meg az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanácsnak (BT) írt levelében, amelynek szövegéhez április 19-én, csütörtök reggel jutottak hozzá hírügynökségek.

Az ENSZ kibővített szíriai megfigyelő missziója az első fázisban legfeljebb 300 fegyvertelen emberből állna, és azt ellenőrizné, hogy betartják-e a felek a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők és az ellenzék között létrejött, nagyon sérülékeny tűzszünetet – írta Ban Ki Mun a dokumentumban, amelyben előzetes értékelést adott arról, hogy a damaszkuszi rezsim teljesíti-e a BT Szíriával kapcsolatos múlt szombati határozatában foglaltakat. A korábbi tervek még 250 főről szóltak. Az utóbbi napokban ismét érkeztek hírek gyilkosságokról, lakott területek elleni tüzérségi támadásokról, valamint arról, hogy a kormányerők megsértik a tűzszünetet, miközben a hatalom a fegyveres ellenzék támadásairól beszél – tette hozzá.

„A fegyveres erőszakcselekményeknek még egyértelműen nincs végük, és nagyon aggaszt a helyzet súlyossága. Azonban anélkül, hogy lebecsülném az előttünk álló nehézségeket, úgy gondolom, hogy lehet esély az előrelépésre, és építhetünk erre" – állapította meg a főtitkár.

A BT-ben a tagállamok képviseletében dolgozó diplomaták elmondták: a főtitkárnak ez a jelentése, valamint az a jelentés, amelyet csütörtökön kapnak meg a ENSZ és az Arab Liga közös szíriai közvetítőjének, Kofi Annannak a helyettesétől, Jean-Marie Guehennótól, kulcsfontosságú lesz annak megítélésében, hogy megérett-e a helyzet Szíriában jelentősebb megfigyelői misszió elkezdésére.

Ezzel kapcsolatban amerikai és európai diplomaták érzékeltették: ha Szíria nem tesz eleget a erőszak leállítására vonatkozó kötelezettségének, akkor aligha tudják majd támogatni az új BT-határozatot, amely szükséges a kibővített megfigyelői csoport munkájának jóváhagyásához.

A BT szombati határozata egy 30 fős megfigyelői előőrs menesztését hagyta jóvá. Ez volt az első olyan, Szíriával kapcsolatos határozat, amely ellen Oroszország és Kína nem emelt vétót.