Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erasmussal a Török Légierő Akadémiára

Szöveg: Tasi Tibor | Fotó: magánarchívum |  2022. február 5. 16:36

Az isztambuli nemzetvédelmi rgyetem Török Légierő Akadémiájára látogatott egy Erasmus+ munkatársi mobilitás programban Gajdács László főhadnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülőfedélzeti Rendszerek Tanszékének oktatója. A főhadnagy az NKE-ről elsőként ismerhette meg az akadémia működését.

Erasmus_Török Akadémia1

A Török Légierő Akadémia képzési rendszere öt éves, ebből az első év nyelvi képzés: angol és török. A további négy évben a hallgatók az angol nyelv és szakmai alapozó tantárgyak mellett különféle repülőgépek felépítésével, működésével és rendszereivel kapcsolatos speciális szakmai tantárgyakat teljesítve válnak katonatisztté, a diploma megszerzését követően.

Gajdács László öt napot töltött az akadémián, ez idő alatt megismerhette annak szervezeti felépítését, működését, különösen az ott működő négy műszaki tanszék (repülőgép mérnök, informatikai mérnök, elektronikai mérnök,ipari mérnök) szerepét és helyét a török katonai felsőoktatásban, valamint a tanszékek jelentőségét az oktatásban.

„Mind a négy tanszék részben vagy egészében a török légierő számára képez pilótákat és földi kiszolgáló személyzetet. Közvetlenül a Department of Aerospace and Engineering (Repülőgépipari és Mérnöki Tanszék) tanszékhez voltam beosztva, ahol megismerhettem oktatási rendszerét és infrastruktúráját. Lehetőségem adódott egy előadással bemutatni az NKE-t, ezen belül is részletesebben a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar képzési struktúráját, valamint az NKE szerepét a Magyar Honvédség hivatásos tiszti állomány utánpótlásában” – mondta el Gajdács László, aki úgy ítélte meg: nagyon hasznos volt a kint tartózkodás, ami remek lehetőség a megmérettetésre és helytállásra idegen nyelvi környezetben.

„Bízom benne, hogy a jövőben lesz lehetőségem visszatérni a Török Légierő Akadémiára és még több ismeretanyagot megszereznem, illetve folytatni annak a szakmai kapcsolatrendszernek a kiépítését, ami megítélésem szerint kezdetét vette látogatásommal” – tette hozzá a Repülőfedélzeti Rendszerek Tanszék oktatója.

Az akadémia dékánja, Nurettin Acir felvetette annak lehetőségét, hogy a jövőben további együttműködés valósulhat meg a török és magyar egyetem között.

Forrás: uni-nke.hu