Eredményt hirdettek az őszi ITDK-n
Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka őrnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2022. december 17. 9:05Kiemelt érdeklődés övezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon (NKE HHK) megrendezett, hallgatókat megmozgató, őszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát (ITDK). A december első hetében lezajlott esemény hivatalos eredményhirdetésére december 14-én, szerdán került sor, az NKE HHK Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus, M. Szabó Miklós altábornagy Díszteremben.
Dr. Krajnc Zoltán ezredes, a kar tudományos dékánhelyettese köszöntő beszédében szólt arról, hogy a több mint hatvanéves múlttal rendelkező tudományos diákköri tevékenység, nemcsak hosszú ideje meghatározó eleme, hanem egyfajta tehetséggondozó „vállalkozása” is a felsőoktatásnak.
„Olyan hallgatókat látok magam előtt, akik képesek önállóan, egy problémát, vagy kérdést tudományos eszközökkel elemezni, ajánlásokat, eredményeket kidolgozni. Olyan hallgatókat látok magam előtt, akik már a következő tudományos kutató-oktató generáció tagjai lesznek” - emelte ki beszédében az ezredes. A köszöntő gondolatokat követően a kar tudományos dékánhelyettese ismertette, és átadta az öt szekció helyezettjeinek járó díjakat és a különdíjakat is.
Az idei őszi ITDK-ra a vártnál több pályamunka érkezett: öt tagozaton, összesen 29 pályázat kutatási eredményéről számolhattak be előadás formájában a hallgatók. Az előadások között olyan érdekes és időszerű témák is szerepeltek, mint például a gyermekkatonák alkalmazása Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában, a háborús nemi erőszak napjainkban, a pilóta nélküli légijárművek szerepe a repülőterek biztonságának szavatolásában, vagy éppen Kína és az USA űrpolitikája.
Az őszi fordulóban Biztonsági Tanulmányok Tagozaton Balogh Áron, a Had-és Katonai Műszaki Tudományok Tagozaton Palásti Petra hallgató zászlós, az Interdiszciplináris Társadalomtudományok Tagozaton Sipos Ákos, a Katonai Repülés Tagozaton Szőcsény András hallgató zászlós, és a Nemzetközi Tanulmányok Tagozaton Prilenszky András László pályamunkáit értékelte a legjobbnak a zsűri.
A díjazottak, és a 2023-ban megrendezendő 36. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára továbbjutók teljes listája a csatolt dokumentumban tekinthető meg.
Dokumentumok
![1596026730](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f216f6b04f95568880097.jpg)
ITDK: igazi hungarikum
2017. január 26. 18:41
![itdk](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/60af959c53e7b905810801.jpg)
HHK ITDK: tudomány az online térben
2021. június 1. 16:53