Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erős emberek versenye Veszprémben

Szöveg: Demeter Ferenc |  2008. december 17. 22:03

Veszprémben, a helyőrségi klubban hetedik alkalommal rendezték meg a Magyar Honvédség Erőemelő bajnokságát. A megmérettetésre az ország több alakulatától jöttek versenyzők. Az elért eredmények alapján versenynek két kiemelkedő egyénisége volt, a férfiaknál Gyenge Róbert, a nőknél Petróczki Magdolna.

Hogy tudjuk, hogy milyen versenyről van szó, a honvédelem.hu a verseny abszolút első helyezettjével Gyenge Róbert szakaszvezetővel beszélgetett.

Milyen versenyszámokból áll az erőemelő bajnokság?

A verseny, súlyzóval történő guggolásból, fekve nyomásból és a súlyzó felhúzásából áll. Az első kettő talán már eléggé ismert, esetleg a felhúzást szükséges egy kicsit megmagyarázni. A súlyzót úgy kell felemelni, hogy a hátnak függőlegesen ki kell egyenesednie és a vállaknak egy kicsit hátra kell húzódnia. Egy gyakorlatra a versenyzőnek három kísérlete van és a legjobb eredménye fogja meghatározni a helyezését. Ugyan úgy, mint a súlyemelésnél a versenyző saját maga dönti el, hogy a következő kísérleténél a súlyzón mennyit emeltet, annak megfelelően, hogy mennyi súlyt mer bevállalni. A gyakorlatot a versenyzőnek a hívást követő egy percen belül el kell kezdenie. A három legeredményesebb gyakorlat alapján kapnak egy összpontszámot és az így szerzett pontok száma dönti el az abszolút helyezéseket. A verseny mindig mérlegeléssel kezdődik és a versenyzőket besorolják a különböző kategóriákba az életkoruk és a súlyuk alapján. A versenyt egy vezetőbíró és két segédbíró figyeli és döntenek a gyakorlat érvényességében.

1595882447
Ezen a versenyen milyen teljesítményt értél el?

Guggolásban 240 kg, fekve nyomásban 185 kg, felhúzásban 275 kg, összesen 700 kg-t emeltem meg.

Úgy tudom, hogy a polgári életben is versenyzel. Ott milyen eredményeket értél már el?

December 5-7 között az ausztriai Mold községben volt egy profi erőemelő világkupa. A versenyen tíz ország versenyzői vettek részt és a 110 kg-os súlycsoportban megszereztem abszolút első helyet, de a hazai versenyeken is sok esetben végeztem már az első helyen, főleg a fekve nyomásban.

Milyen régóta csinálod, ezt a sportot? Hol tudsz felkészülni a versenyekre és milyen rendszerességgel edzel?

1997-ben kezdtem el az erőemelést és 2002-óta veszek részt a honvédség bajnokságain. Hetente öt alkalommal van edzésem, ami minden esetben másfél-két órai intenzív edzésprogramot jelent. Egy–egy ilyen alkalommal közel tíz tonna súly szoktam megmozgatni. Veszprémben az Ady Endre úton lévő kondi teremben edzünk, itt működik a TOP GIM nevű szakosztályunk és Kupcsik László vezető edző segíti a felkészülésemet. Az edzőm egyébként a fekve nyomásban sokszoros magyar bajnok.

Meddig lehet ezt a sportot csinálni?

Mivel korosztályonként is vannak kategóriák, sokáig. Van olyan sporttársunk, aki 70 éves és még mindig aktív versenyző.

A hovedelem.hu megkereste Petróczki Magdolnát, aki az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományában teljesít szolgálatot és a versenyen a következő eredményt érte el. Guggolásban 120 kg, fekve nyomásban 70 kg, felhúzásban 140 kg, összesen 330 kg és a hölgy 51.9 kilógrammal mérlegelt.

1595882448
Mióta csinálja ezt a sportot és milyen eredményeket ért már el?

Tizenhat éve csinálom az erőemelést és hatszoros magyar bajnok vagyok. Négy alkalommal szereztem az Európa bajnokságon bronz érmet, de az utóbb két évben csak helyezéseket tudtam elérni, mert az egészségügyi problémáim hátráltattak a felkészülésben. A legutóbbi világbajnokság szeptember végén az USA-ban volt, egészen pontosan Kaliforniában és itt a 40 éves korcsoportban összetett világbajnoki első helyezést értem el. A fekve nyomásban bronz, a felhúzásban arany, a guggolásban arany érmet szereztem és ezek alapján lettem az összetettben is első. A korcsoportomban 43 induló volt. Van egy másik bonyolultabb számítási rendszer, ami több tényezőt vesz figyelembe és különböző szorzókat alkalmaz. Többek között figyelembe veszik a versenyző testsúlyát és a sikeres gyakorlatokon megemelt súly nagyságát. Ez alapján hirdetnek eredményt az abszolút kategóriában, itt a második legjobb pontszámot értem el.

Hol tud felkészülni ezekre a versenyekre?

Az edzésekre Szolnokon, a bázison van lehetőségem, bár itt sem ideálisak a felkészülési feltételek. Ha valaki a vetélytársaim közül látta volna ezeket lehetőségeket, nem adott volna nekem sok esélyt egy jó eredmény elérésére. Egyébként tagként, egy mosonmagyaróvári sportegyesülethez tartozom, ők próbálják segíteni azt, hogy eljuthassak a különböző versenyekre, tehát hogy egyáltalán nevezni tudjak.

A világbajnokságra történő kijutását ki segítette?

Konkrét támogatást csak a martfűi és a szolnoki polgármesterektől kaptam, ez a támogatás az összköltség ötöd részét tette ki, a többit én álltam. Szerencse az, hogy voltak olyan szolgáltatások, amelyekben nagy kedvezményeket kaptam a vendéglátóktól és így tudtam részt venni ezen a versenyen.

Mik a további céljai?

Jövő év áprilisában világbajnokság lesz Bulgáriában. Ide biztos, hogy el tudok majd jutni, mert anyagilag nem annyira megterhelő, mint az amerikai verseny volt. Itt szeretném megvédeni a világbajnoki címemet. Az Európa bajnokságba az idén valamiért nem neveztek, ezért már az összetett versenyben nem tudok dobogós helyezést elérni.

Az a célom, hogy hússzoros magyar bajnok legyek, mert a húsz egy szép kerek szám.

A női abszolút verseny végeredménye:

1. helyezett: Petróczki Magdolna szkv MH 86. Szolnok Helikopter Bázis                    330 kg

2. helyezett: Csala Mónika szkv MH 5. Bocskai István Lövész Dandár                       197,5 kg

3. helyezett: Szabó Szilvia szds MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred   160 kg

A férfi abszolút verseny végeredménye:

1. helyezett: Gyenge Róbert szkv MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred     700 kg

2. helyezett: Dombrádi Árpád szkv MH 54.     Veszprém Légtérellenőrző Ezred          575 kg

3. helyezett: Fógel Zotán szkv MH 86. Szolnok Helikopter Bázis                                530 kg