Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erős, mint az oroszlán

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Paramount+ |  2024. január 28. 10:07

A Taylor Sheridan amerikai filmrendező és forgatókönyvíró alkotta Special Ops: Lioness című televíziós sorozat a langley-i hírszerzés Oroszláncsapat néven ismert különleges egysége nyomába ered – látványos akciószekvenciákkal, de kiszámítható drámával és végkifejlettel.

Lioness Key Art

A kémfilmek, amióta a mozgókép nem számít sokkolónak vagy botrányosnak, népszerűek. A második világháború rettegett nácijai vagy a hidegháború láncdohányos brit hírszerzői alapjaiban teremtették meg a műfaj iránti, máskülönben korábban is fel-felszikrázó érdeklődést, amely a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után valósággal reneszánszát kezdte élni. Vajon néhány évtized múltán parodisztikusnak hatnak majd a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) foglalkozó kémthrillerek, amelyben főhőseink jelentést tesznek a szövetségi hírszerző szervezetnek, együtt dolgoznak velük vagy éppen átverik az embereiket? A gyakran több száz millió dolláros bevételig menetelő játékfilmek vagy a díjszezonokat letaroló, nemzetközi éljenzéssel fogadott televíziós sorozatok ugyanis általában egy kaptafára készülnek, jobbára olyan sematikus cselekményekkel, amelyekben a protagonistának egy világuralomra törő ellenséggel kell megküzdenie vagy egy (nem ritkán közel-keleti vagy orosz) terrorszervezetet, talán egy félkatonai társaságot kell likvidálnia.

lioness6

Amerika egyik legimádottabb kormányzati szervezete, a CIA az ismert radikális iszlamista terrorcsoportok, az al-Káida és az Iszlám Állam (ISIS) elleni háborúját már tucatnyi mozgóképes produkció dolgozta fel az elmúlt évtizedekben, Kathryn Bigelow iránymutató háborús filmjei (A bombák földjén, 2008; Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza, 2012) mellett a Homeland: A belső ellenség című, a világ egyik legaddiktívabb sorozataként számon tartott kémthriller olyan magasra tett a mércét, hogy már-már joggal érezhetjük, hogy az iraki vagy afganisztáni jelenléttel foglalkozó munkák nem tudnak újat vagy relevánst mutatni.

A színészből lett kiváló forgatókönyvíró és ígéretes szériakreátor, Taylor Sheridan (Sicario – A bérgyilkos, 2015; Hell or High Water, 2016; Yellowstone, 2018) legújabb tévésorozata, a Special Ops: Lioness csupán kezdőjelenetében vezet minket a destabilizált Közel-Keletre: a CIA egyik keményvonalas, Joe becenévre hallgató tisztje (a sci-fik és akciófilmek dominikai származású amerikai sztárja, a fitt és vonzó Zoe Saldaña), aki az Oroszláncsapat – Lioness – elnevezésű, félhivatalosan működő különleges-titkos egység terepen dolgozó vezetője, kénytelen elrendelni, hogy rakétát lőjenek egy damaszkuszi városrészre, miután az egyik, a célpont közvetlen környezetébe beépült, helyszínen tartózkodó terepügynökét leleplezték.

lioness7

Rögtön ezután egy női tengerészgyalogos, a szíriai és mexikói szülőktől származó Cruz (a kanadai Laysla De Oliveira üdítő felfedezés) drámai előzménytörténetével és a programba történő viharos betoborzásával találkozunk. Az adrenalinpumpálóra megkoreografált nyitóakciójelenetet érzékelhető hangulatváltás követi: a csúcsra járatott, bár kicsit videójátékszerű lövöldözést és pillanatnyi morális válságot követően egy nehézsorsú fiatal érzelmekre ható útkeresése és katonai ranglétrán történő felemelkedése váltja fel, amely akár el is ijeszthetné a nézőt, ha ne lenne vizuálisan látványosan, kellő tempóval és izgalmas cselekménnyel tálalva. Csakhogy Sheridan nyolcepizódos szériája nehezen találja meg a saját hangját, ráadásul mintha tétje sem lenne. Adott a kémfilmek pattanásig feszült mikrovilága, de a rendezői intenció nem igazán mutat túl azon, hogy két erős női karakter, a vezető, Joe és a beosztott, Cruz dinamikájára és patrónus-patronált megszemélyesítésére támaszkodva elmeséljen egy olyan történetet, amelyet már azelőtt ismertünk, hogy elindítottuk a lejátszást.

Ha úgy tetszik, a Paramount+ egyik nagy dobása nem is kínál többet: akció-dráma-moralizálás, epizódonként tetszőleges vegyítéssel. Az abszolút főszereplőnek, Cruznak tulajdonképpen nincs is több dolga annál, minthogy meg kell figyelnie egy, a kiiktatandó célszemélyek listáján előkelő kuvaiti olajmilliárdos leányát (az egyiptomi születésű osztrák-szír Stephanie Nur), hogy rajtaüthessenek a terrorvezér apukán, de a beépülés „túl jól” sikerül, ugyanis az ügynök beleszeret a szép örökösbe, akit éppen elárulni készül a mallorcai esküvőjén. Itt kezdődnek a furcsaságok, amelyeknek már szépen megágyazott a küldetést vezető Joe „civil” élete, amelyben egyáltalán nem alfaként, hanem bűntudattól gyötrődő édesanyaként és elhidegült házastársként keresi a helyét.

A Special Ops: Lioness karakterei egyébiránt nem túl izgalmas figurák, a sokszínűség csak álca, ugyanis aligha tudunk meg többet annál, minthogy például az egyiknek Két Pohár a beceneve, de a lapos háttérfigurák és unalmas/valószínűtlen dialógusaik mellett az illegális küldetés mögött meghúzódó hatalmi csatározás sem túl hihető.

lioness3

Az egyik szál elsikkad, a másik előtérbe kerül: az amerikai-mexikói határon lezajló kimenekítés pörgős és neo-westernszerű, de nem igazán viszi előre a cselekményt, az öngyilkos küldetés viszont három napra leáll. Epizódról-epizódra feltűnik a CIA egyik műveleti igazgatója (Nicole Kidman, Oscar-díjas ausztrál színésznő játssza és erősen vélelmezhető, hogy gyakori jelenlétének köze lehet ahhoz, hogy a széria executive producere), de azon kívül, hogy fekete kosztümruhájában ki- és besétál a kamera által befogott térbe, elsziszeg néhány szigorú mondatot vagy a női szolidaritásról bíztatja Joe-t, nem sokat ad hozzá a nagy egészhez. Bár sokszor láthatjuk a Virginia állambeli Langley ikonikus CIA-főhadiszállását, éppúgy nehéz komolyan venni a falai között játszódó jeleneteket, mint a washingtoni Fehér Ház irodáiban elképzelt meghallgatásokat vagy a háborús irányító szobákat (a mogorva, öreg külügyminisztert játszó Oscar-díjas Morgan Freeman sem tud mit kezdeni szorult helyzetével, ezért inkább csak elmondja szövegét, értetlenül vagy felháborodottan néz, majd feláll az asztaltól).

Miután a legváratlanabb szituációban kiiktatta a célszemélyt, Cruzt kimenekítik a különlegesek a Palma de Mallorca egyik legnehezebben megközelíthető szirtjén álló luxusesküvői helyszínről, a pizsamában vérfürdőt rendező ügynök azonban bemos egy jókorát a felettesének. Most tényleg emberéleteket mentett azzal, hogy megölt egy alsónadrágos öregurat, vagy csak az olajárakat befolyásolta? – szegezi a kérdést Joe-nak, a témafelvetés pedig a nézőt sem hagyja nyugodni. Sheridan mestere az ilyen kicsit provokatív, az Egyesült Államok szerepét, működését és igazságosságát megkérdőjelező, néha a kapitalizmust is megpiszkáló kritikának, bár munkái tulajdonképpen soha nem ásnak mélyebbre, mint az esetleges anomáliák detektálása.

lioness4

Mintha a forgatókönyvíró-kreátor ne bízna eléggé abban, hogy a közönség akkor is szeretni fogja a projektjeit, ha kellően társadalomkritikus vagy bátor. Márpedig Anthony Byrne, Paul Cameron és John Hillcoat rendezők minden bizonnyal sokkal érdekesebb lehetőségként tekintettek volna a Special Ops: Lioness első évadjára, ha tudják, hogy az egyébként valóságban is létező program kapcsán nem eklektikus és kiszámítható, a nyilvánvalón túl mutató értelmezéseket nem generáló iparosmunkát kell összehozniuk. Bár az akcióthriller forma kézre áll Sheridannak, azért csak ne gondoljuk, hogy forradalmit vagy diskurzusindítót tud kínálni egy kommersz produkció, amely szinte elfogulatlanul süvegeli meg az amerikai tengerészgyalogosokat és a hírszerzőket.

Címkékfilmkritika