Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősödik az orosz légierő

Szöveg: JETfly |  2011. február 27. 13:15

Az orosz védelmi minisztérium a napokban azt nyilatkozta, hogy a 2011-es év során több mint 100 új helikopter kerül az orosz haderő állományába. Vlagyimir Popovkin védelmi miniszterhelyettes elárulta, hogy elsősorban új Mi-26 nehéz szállító, Mi-28N „Éjszakai vadász” és a Ka-52 „Aligátor” típusú harcihelikopterekről van szó.

Popovkin továbbá hozzátette, hogy elképzelések szerint 2011 és 2020 között közel 600 repülőgép és 1000 helikopter beszerzését tűzték ki célul. 2010 végén, Igor Szadofjev, az orosz légierő parancsnokhelyettese azt nyilatkozta, hogy 2020-ra fokozatosan, közel 2000 új és modernizált repülő technika áll majd az Orosz Föderáció rendelkezésére, továbbá hozzátette, hogy már körülbelül 400 modernizált repülő eszköz áll hadrendben.

 
 

A repülőgépeket illetően a 2011-es évben további Szu-27SzM, Szu-30M2, Szu-35Sz többcélú vadászokat, Jak-130-as kiképzőgépeket, valamint Szu-34-es vadászbombázókat vehetnek át.
Távlati tervek szerint 2013-ban az orosz védelmi minisztérium további 10 PAK FA-t rendel meg, fegyverrendszerek tesztelése céljából, így várhatóan 2015-re beindulhat az új ötödik generációs vadászgép sorozatgyártása is. Első etapban közel 60 darab PAK FA vásárlását tervezik.