Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Értékmegőrző - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. január 11. 10:37

Szentmihályi úti laktanyájukban a honvédségi tűzszerészek több ezer, oktatási célra hatástalanított robbanóeszközt őriznek, melyek között számos különleges, illetve ritka példány is akad. Kelemen Ferenc főtörzsőrmester, első osztályú tűzszerész, kiképző altiszt ezek közül mutatott meg magazinunknak tízet – illetve egy bónuszdarabot.

202201_MH_borito

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tanterméből elsőként egy 15 cm 1861M gránát került terítékre. A közel 30 kilogrammos eszközt – mint ahogy a nevéből kiderül – 1861-ben rendszeresítette az osztrák haderő, akárcsak a célba juttatására szolgáló, Wahrendorf-rendszerű lövegzárral ellátott ágyúkat. Ez utóbbiak – 9, 12 és 15 centiméteres űrméretben – először a tábori tüzérségnél jelentek meg, majd az 1870-es évektől (immár az Osztrák–Magyar Monarchia idején) a dunai monitorokra, így például a LEITHA fedélzetére is felkerültek.

– Az ágyúk belövésének, illetve a Monarchia hadgyakorlatainak egyik helyszíne a Várpalota mellett elterülő hajmáskéri lőtér volt, ezt a gránátot is ott találtuk. Különlegességét az adja, hogy a rézből készült vezetőgyűrű helyett a test kb. 75 százalékát egy ólomköpeny veszi körbe: ebbe mart bele az ágyúcső huzagolása és forgatta meg kilövés közben a gránátot. Maximális lőtávolsága 6–6,4 kilométer volt, függően attól, hogy milyen ágyúból indították útjára. 1901-ben modernizálták, a gyújtószerkezetét teljesen áttervezték, majd az első világháború éveiben a köpenyt (az ólomhiány miatt) leesztergálták, a gránáttest aljára pedig a napjaink tüzérségi eszközein is megfigyelhető vörösréz vezetőgyűrű került. A típusból egyébként összesen három példány van a birtokunkban: a most bemutatott 15 centiméter űrméretű darab mellett egy-egy 12 centiméteres gránát és srapnel – sorolta Kelemen Ferenc főtörzsőrmester, aki 1997 decemberétől szolgál az ezrednél, jelenlegi beosztásában az alakulat harmad-, másod- és első osztályú tűzszerészeinek képzéséért felel, ezen felül a misszióba készülő – más honvédségi szervezeteknél szolgáló – katonák oktatásában is részt vesz. Számukra egyebek mellett az aknaveszélyes körzetekben történő tevékenységről, illetve a műveleti területen előforduló aknatípusokról tart felkészítést.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 14-én megjelenő számában!