„És a te világosságoddal látunk világosságot”

„Véleményem szerint a papi szolgálat, mint hivatás, egy kicsit túlmisztifikált. Ugyanis pap nem úgy lesz valakiből, hogy megjelenik előtte a Jóisten, és kinyilatkoztatja neki, hogy meghívást kapott a papságra. Három dolog kell ahhoz, hogy valaki pap legyen. Az első a fizikai, pszichikai és erkölcsi alkalmasság. A második a szándék, az elhatározás az emberben arra nézve, hogy ő ennek akarja szenteli az életét. A harmadik pedig, az, hogy mindezt az Egyház jóváhagyja” – kezdi beszélgetésünket a Katolikus Tábori Püspökségen dr. Alácsi Ervin János alezredes, általános helynök, aki szerint bármilyen furcsa is, de a sorban nem az elhatározás az első, ennél sokkal fontosabb az alkalmasság – akárcsak a katonai szolgálat esetében.

„A liturgia misztikuma megfogott”

Ervin atya elárulja: nála az „elhatározás” 14-15 évesen, még a kommunista rendszer idején kezdődött. „A szüleim nem neveltek vallásosnak, ugyanakkor a nagyszüleim generációja még kifejezetten istenhívő volt. Saját döntésem volt, hogy elkezdtem templomba járni. Megkérdeztem a nagymamámat, illetve édesapám nagynénjét – ők mindketten rendszeres templomba járók voltak –, hogy elkísérhetem-e őket? Aztán a közeg, de főleg a liturgia misztikuma annyira megfogott, hogy ott ragadtam. Majdnem egy évig úgy jártam szentmisére, hogy azt sem tudtam, miről van szó. Aztán az egyik rokonom megkérdezte, hogy nem iratkoznék-e be arra a hittanra, amit a plébános éppen akkor hirdetett meg, mert úgy legalább tudnám, hogy mi is történik a szentmisén. Így kezdődött nálam a vallás gyakorlása” – mondja, hozzátéve: édesanyja munkahelye pontosan szemben volt a templommal, és ez egyszer kisebb problémát is okozott. „Az egyik napon a vállalati pártitkár szólt az édesanyámnak, hogy láttak engem templomba járni, és megkérte, hogy lehetőleg állítson le, mert ha nem, annak csúnya következménye is lehet. Anyukám ekkor megkérdezett, hogy szeretnék-e továbbra is a templomba járni? Mert ha igen, akkor legyek kedves a hátsó bejáratot használni, mivel úgy nem leszek szem előtt. Mivel ezután már a sekrestyén keresztül mentem be a templomba, a pap egy idő után rákérdezett: nem lenne-e kedvem ministrálni? Így valójában a rendszeres oltárszolgálat volt az, ami rávezetett a papság gondolatára” – meséli az alezredes.

Alácsi Ervin János nem titkolja azt sem: nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, hogy pap legyen, mivel fiatal korában szeretett bulizni és lányokkal ismerkedni. A középiskola második osztályától kezdődően azután egyre komolyabban és őszintén kezdett gondolkodni arról, hogy talán ezt a hivatást választja. „Nagyon sokáig menekültem e hivatás elől, annak ellenére, hogy a teológia mindig is érdekelt. Olyannyira érdekelt, hogy az érettségi után a teológiára jelentkeztem, bár világiként. Veszprémben, a Hittudományi Főiskolán kezdtem meg a tanulmányaimat, angol-teológia szakon. Egy év után az akkori rektor, Balázs Pál atya támogatásával egy külföldi ösztöndíjra pályázhattam, amit elnyerve egy amerikai katolikus egyetem európai tagozatán tanulhattam egy évet, Ausztriában. Kezdettől fogva éreztem, hogy a nyelvtanulás nagyon fontos, hogy szélesebb, nemzetközi kitekintést kell szereznem, és lehetőleg neves külföldi intézményekbe is el kell jutnom. Így kerültem először Ausztriába, majd az Egyesült Államokba és ekkor kezdődött el az én nagy »akadémiai zarándoklásom«, mert azt még felsorolni is hosszú is lenne, hogy hány országot és hány oktatási intézményt jártam meg. Legyen elég annyi, hogy Amerika után visszakerültem Ausztriába, majd az Oxfordi Egyetemre, onnan vissza Amerikába, ezután Rómába, majd újra lehetőséget kaptam arra, hogy fél évet kutassak az Oxfordi Egyetemen, utána pedig – közvetlenül a szentelés előtt – még visszarendeltek egy dél-németországi papnevelő intézetbe” – sorolja az újonnan kinevezett általános helynök, majd mosolyogva hozzáteszi: „különleges esetnek” tartja magát, hiszen egyetemi tanulmányai során meggyőződéses támogatójává vált a hagyományos, latin nyelvű római rítusnak. Ezért is jelentkezett egy ilyen szemináriumba, Amerikába, a Szent Péter Papi Testvérülethez, amely egy pápai jogú apostoli élet társasága. Az itt eltöltött két év után került Rómába, a Gergely Egyetemre, ahol dogmatikából folytatott doktori tanulmányokat.

Visszatérve Magyarországra

„A több évig tartó külföldi tanulmányok ellenére számomra mindig is elsődleges volt, hogy visszajöjjek Magyarországra és itt szolgáljak papként. Már felszenteltek szubdiákónussá, amikor kiderült, hogy az elöljáróim határozottan elzárkóztak attól, hogy visszaengedjenek. Ekkor életem egyik legkomolyabb választása elé kerültem, el kellett döntenem, hogy maradok-e ebben a közösségben és a papi életemet valószínűleg az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában töltöm, vagy visszajövök Magyarországra, a teljes bizonytalanságba, és megpróbálok találni egy püspököt, aki hajlandó engem felszentelni, mégpedig úgy, hogy ragaszkodom a hagyományos latin rítus végzéséhez is. Hát nem sikerült elsőre! A szeminárium elhagyása után közel két évet világiként éltem, s a doktori disszertációmat közben befejezve többször próbáltam ilyen püspököt találni. Ez arra az időre esett, amikor a Katolikus Tábori Püspökségnek közel két évig nem volt ordináriusa. Az egyházjog szerint egy ilyen helyzetben egy év után az általános helynök – az ordinárius egyes jogait gyakorolva – inkardinálhat, tehát felvehet a részegyházba klerikusokat. Az akkori általános helynök, mostani püspökünk, Berta Tibor atya azt mondta, hogy nagy szükség van katonalelkészi hivatásokra, náluk otthonra találhatok. Az ordinariátus kérésére 2008. december 6-án, Szegeden szentetek fel diákónussá, majd 2009. április 18-án – miután a Szentszék kinevezte tábori püspökké Bíró Lászlót – már a saját ordináriusom szentelt pappá, így azonnal a Katolikus Tábori Püspökségnél kezdtem meg szolgálatomat” – meséli Ervin atya.

Bár már alá volt írva a vezénylése, hogy Kecskemétre, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra kerül tábori lelkésznek, az élet közbeszólt, hiszen a Szeged-Csanádi Egyházmegye ebben az időben rendelte vissza az akkori hódmezővásárhelyi tábori lelkészt, így megürült ez a beosztás az egyik legnagyobb és legfontosabb szárazföldi helyőrségben, ahova mindenképpen kell lelkész. „Így kerültem Hódmezővásárhelyre, aminek nagyon örültem, mert ott születtem, ott él anyukám, ott vannak a barátaim. Én ezer szállal kötődtem és kötődöm a mai napig Hódmezővásárhelyhez és nagyon szerencsésnek tartottam magam, hogy ott szolgálhatok. Szerettem is nagyon a vásárhelyi helyőrséget és végig kiváló parancsnokaim voltak. Tíz évet töltöttem ott tábori lelkészként. Ez idő alatt három külföldi missziót teljesítettem: Szarajevóban és Koszovóban a vásárhelyi katonákkal szolgáltam együtt, majd Irakban a tataiakkal. Megint óriási szerencsém volt, hiszen innen hazatérve, a kiváló iraki kontingensparancsnokomat, Tóth István ezredest nevezték ki hódmezővásárhelyi parancsnoknak” – eleveníti fel az eseményeket Ervin atya.

Aki a püspök helyében és nevében jár el

Mint mondja, ezt a „sikerszériát” törte meg 2019-ben Berta Tibor, amikor Budapestre, az MH Ludovika Zászlóaljhoz vezényelte tábori lelkésznek, ami mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lelkészi feladatait is el kellett látnia. „Közben Bíró László püspök úr egészségi okokból lemondott, a Szentszék pedig kinevezte Berta Tibor püspök urat, ő pedig úgy határozott, hogy engem kér fel az általános helynöki, amire én, vonakodva ugyan, de igent mondtam” – mondja az alezredes, hozzátéve: ha „katonanyelven” kellene fogalmazni, akkor az általános helynök leginkább egy alakulat törzsfőnökének felel meg. Ő az, aki – mint a neve is mutatja – helynököl, a püspök helyében és nevében jár el, adminisztratív teendői vannak és ő felelős a szolgálat mindennapi életének irányításáért. Elsősorban azért, hogy ne a püspöknek kelljen »mikromenedzselnie« a szolgálat napi tevékenységét” – mondja Ervin atya, kiemelve: bár jelenleg még tart a beosztás átadás-átvételének folyamata, az már tisztán látszik, hogy az első döntései személyügyi kérdések lesznek, hiszen – egyebek mellett – meg kell találni az utódját a Ludovika Zászlóaljnál, ahol nagyon fontos a tábori lelkész jelenléte.

„Bár a helynöknek a kinevezésekor nem kell jelmondatot választania, nekem van egy vezérelvem, amit még a pappá szentelésemre választottam. A 35. zsoltárból való: »Nálad vagyon az élet kútfeje; és a te világosságoddal látunk világosságot.« Ez arra utal, hogy az ember nem hagyatkozhat pusztán a saját gondolataira, a saját felismeréseire, a saját terveire, mert az a világosság, ami az emberi elmében természetesen születik, egy ilyen szolgálat ellátásához elégtelen. Az ember természetes eszének világosságát be kell, hogy ragyogja az Úristen kegyelmének természetfeleletti fénye. Csak az isteni világosságban, az isteni kinyilatkoztatás fényében látjuk meg azt a világosságot, amely igazi, tartós, sőt örökkévaló” – zárja beszélgetésünket a Katolikus Tábori Püspökség új általános helynöke.