Esélyük sem volt a túlélésre

A rendezvény előtt a 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat tagjai meggyújtották a Betlehemből származó békelángot.

Az ökumenikus imán - amelyen a Székesfehérváron települő katonai szervezetek képviselői is részt vettek - Spányi Antal katolikus megyéspüspök, Berze János, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkipásztora, valamint Bencze András, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze imádkozott az elesettek lelki üdvéért.

Berdó Gábor Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke, kiemelte: a doni katasztrófát a magyar hadtörténelem legnagyobb tragédiájaként tartják számon. A 2. magyar hadsereg a Vörös Hadsereggel szemben elveszítette haditechnikai eszközeinek szinte egészét, katonáinak pedig közel 70 százalékát. A túlélők közül csaknem mindenki megsebesült, fogságba esett vagy fagyási sérüléseket szenvedett. Akik visszatértek, sokáig mellőzötté, megvetetté váltak. Hozzátette: a hazáért küzdeni és meghalni a legnagyobb dicsőség, amit soha nem feledhet az utókor, élve a tiszteletadással.

Vargha Tamás, a térség országgyűlési képviselője emlékbeszédében aláhúzta: a tragikus sorsú hadsereg helytállása abban rejlett, hogy szolgálatukat hazájuktól távol, olykor mínusz 30-40 Celsius-fokos hidegben, a család, a haza, a kitartás, a kötelezettségvállalás és a tisztesség értékeit vállalva harcoltak. Az országgyűlési képviselő kifejezte abbéli reményét, hogy efféle tragédia nemzetünk életében soha többet nem történhet.

A tragédiáról sokáig beszélni sem volt szabad és az emlékezést is ki akarták törölni. Minderről Spányi Antal megyéspüspök szólt, kiemelve: a katonák helytálltak, a parancsot teljesítették, küldetésüket elvégezték. Mint elmondta, a túlerő talán győzött, de hosszú időn keresztül számtalan hős emléke maradt fenn, akik máig példát adnak hazaszeretetből, kötelességteljesítésből az új nemzedékek számára.