Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea megnyitja déli határát

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. augusztus 17. 9:52

Észak-Korea bejelentette: megállapodás született a Dél-Koreával közös határ megnyitásáról. A feszült viszonyt jelzi azonban, hogy a bejelentést követően később a KCNA hivatalos hírügynökség jelentette, hogy az egész hadsereget és lakosságot riadókészültségbe helyezték a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt.

A határellenőrzés enyhítésére vonatkozó megállapodást azután tették közzé, hogy Kim Dzsong Il dél-koreai vezető pénteken tárgyalt Phenjanban a Hyundai dél-koreai vállalat vezetőjével, Hjon Dzsong Unnal.

“Az idegenforgalomhoz szükséges minden eszközt és feltételt megbízható módon biztosítunk, Kim Dzsong Il, a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke által meghozott külön intézkedésnek megfelelően" – áll a hivatalos észak-koreai hírügynökség által idézett kétoldalú megállapodásban.

A közlemény szerint rövidesen megindulnak a dél-koreaiak látogatásai a keleti parton lévő Kumgang (Gyémánt)-hegységbe és a nyugati parton található Keszong történelmi városba.Az észak-koreai hatóságok több találkozót engedélyeznek az 1950-1953-as háború óta kettészakított családok részére.

Szöul azután függesztette fel a Kumgang-hegységbeli turistautakat, hogy észak-koreai katonák 2008 júliusában lelőttek egy védett katonai övezetbe tévedt dél-koreai turistát. Észak-Korea betiltotta a határ menti Keszongba tett látogatásokat, idén májusban pedig felmondta a Dél-Koreával fennálló és a két Korea által közösen üzemeltetett keszongi ipari parkkal kapcsolatos megállapodásokat.

A Gyémánt-hegységben lévő üdülőövezetet a dél-koreai Hyundai cégcsoport egyik leányvállalata, a Hyundai Asam üzemelteti észak-koreai személyzettel.

Címkékgyakorlat