Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea robotrepülőgépeket lőtt ki a Keleti-tenger irányában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. március 24. 15:52

Észak-Korea több hadászati manőverező robotrepülőgépet bocsátott fel a Keleti-tenger irányában március 22-én – közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.

A bejelentés szerint a robotrepülőket Észak-Korea a hegyvidéki Észak-Hamgjong tartományból, délelőtt 10 óra után nem sokkal lőtték fel. Phenjan az utóbbi napokban ismét fokozta katonai aktivitását, a március 22-i pedig már a negyedik művelete volt azóta, hogy a múlt héten Dél-Korea és az Egyesült Államok megkezdte az utóbbi öt év legnagyobb közös hadgyakorlatát, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben.

A Szabadságpajzs (Freedom Shield) elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart. A manővert Phenjan a kommunista állam elleni támadásra tett előkészületnek minősítette, válaszul pedig a hét végén az észak-koreai hadsereg egy esetleges háborúra adott válaszlépést szimulált, a gyakorlatokat pedig maga Kim Dzsongun észak-koreai vezető is megtekintette.

Észak-Korea 2022-ben újabb éves csúcsot állított fel rakétatesztelésben: több mint hetven rakétát lőttek ki a tavalyi év során, és Phenjan elfogadott egy törvényt is, amely lehetővé teszi atomfegyverek megelőző használatát katonai konfliktusok egy sor lehetséges forgatókönyve esetén. Az amerikai és a dél-koreai kormány szerint egyébként Észak-Korea titokban hat atomfegyver-kísérletet hajtott végre a szintén Hamgjongban található Punggje-ri telephelyen 2006 és 2017 között.