Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadtörténeti vetélkedő a Fejér vármegyei középiskolásoknak

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. március 24. 16:33

„175 éves a Magyar Honvédség” címmel hirdet vetélkedőt a Fejér vármegyei középiskolások számára a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Kegyeleti Szövetség. A vetélkedő március 24-én, Székesfehérváron megtartott sajtótájékoztatóján – mások mellett – részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is.

02_HSZ7928

„Nagy örömmel vállaltam el a verseny fővédnökségét, mert fontos pillanatban vagyunk, egy komoly haderőfejlesztés zajlik az országban” – mondta Vargha Tamás, majd kiemelte, a szomszédunkban zajló háborúnak egyféle végét tudjuk csak elképzelni: a tűzszüneti tárgyalások után a békét. „A békéhez viszont erő kell, mert védtelenül és erő nélkül nem maradhatunk. A haderőfejlesztés mellett pedig gondolunk elődeinkre is, hiszen 1100 év vitézsége áll mögöttünk, továbbá az idei évben 175 éves a Magyar Honvédség. Szeretettel és tisztelettel hívom a diákokat, hogy a vetélkedő által legyenek részesei a jeles évfordulóknak!” – hangsúlyozta az államtitkár.

„A résztvevők két fordulóban mérhetik össze tudásukat. Az első fordulóban írásos pályázatot kell benyújtani, ezzel neveznek a versenyre, illetve az erre kapott pontokkal indulnak a második fordulóban” – részletezte a verseny lebonyolítási rendszerét Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke. Azt is elmondta továbbá, hogy a második fordulóban a diákoknak már egy nyilvános vetélkedőn kell számot adniuk hadtörténeti ismereteikről. A pályázat szólhat a három megadott korszak valamely jelentős személyének az életéről, katonai pályafutásáról, vagy a kor egyik jelentős csatájáról. Fontos, hogy az esszében jelenjenek meg a pályázók lakókörnyezetében lezajlott események is.

Berdó Gábor Károly nyugállományú százados, a Doni Bajtársi Kegyeleti Szövetség elnöke ismertette: a vetélkedő célja a magyar hadtörténelem három jelentős korszakának a feldolgozása. Ezek: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszaka, a „Petőfi 200” Emlékévhez kapcsolódóan; 1914-től 1918-ig az első világháború időszakának magyar vonatkozású eseményei, valamint az 1938-tól 1945-ig terjedő időszak és a második világháború magyar vonatkozású eseményei. A vetélkedőn a középiskolai történelmi tananyag mellett szükség lesz azokra az ismeretekre is, amit az ajánlott irodalom segítségével sajátíthatnak el a tanulók.

A vetélkedővel kapcsolatos további információ a [email protected] címen kérhető.