Észak-koreai tankalkatrészek a rizsben
Szöveg: honvedelem.hu/MTI | 2010. február 26. 11:04Észak-Koreából származó tankalkatrészeket tartalmazó konténerekre bukkantak egy teherhajón a Dél-afrikai Köztársaság egyik kikötőjében – vált ismertté csütörtökön a dél-afrikai kormány ENSZ-hez intézett jelentéséből. Az ENSZ-embargó alá eső szállítmányt rizst tartalmazó zsákok közé rejtették két konténerben, amelyek eredeti úti célja a kongói Pointe-Noire kikötőváros volt.
A dél-afrikai hatóságok becslése szerint a tankalkatrészek értéke meghaladja a félmillió eurót. A rakományt Durban kikötőjében őrzik, amíg a vizsgálatok be nem fejeződnek – tájékoztatták a világszervezetet a dél-afrikai hatóságok.
A jelentés, amelynek részleteit csütörtökön ismerte meg az AP amerikai hírügynökség, részletesen dokumentálja a szállítmány bonyodalmas útját: a tavaly ősszel Észak-Koreából indult konténerek kínai és malajziai kikötőkben, illetve különböző hajótársaságok járművein fordultak meg, mielőtt a francia CMA-CGM vállalat Delmas Shipping nevű leányvállalatának hajóján megérkeztek a dél-afrikai Durbanba, ahol a hajó eredetileg csak üzemanyagot vett volna fel. A dél-afrikai hatóságok felszólították a hajó kapitányát, hogy a két konténert átvizsgálás céljából tegye partra Durban kikötőjében.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter úgy vélte, az eset jól példázza, hogy milyen hatékonyan működik az Észak-Korea elleni fegyverembargó.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly júniusban megszigorította az Észak-Koreát sújtó szankciókat, amelyek értelmében megtiltották Phenjan számára valamennyi fegyver exportját, illetve a legtöbb fegyver importját. A testület felhatalmazta a világszervezet tagországait, hogy átvizsgálják a kommunista országba irányuló vagy onnan induló gyanús tengeri, szárazföldi és légi szállítmányokat és elkobozzák a tiltott termékeket. A büntetőintézkedések szigorítása válasz volt arra, hogy Észak-Korea májusban tiltott föld alatti atomrobbantást hajtott végre.