Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eszmecsere a kibervédelemről

Szöveg: Darabos Viktória | Fotó: a szerző felvételei |  2022. október 26. 12:07

Az MH Kiber- és Információs Műveleti Központnál tett látogatást október 24-én az amerikai Joint Staff J7 három fős delegációja prof. dr. Kovács László dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőnemi Szemlélőség (kibervédelmi) szemlélője és dr. Boldizsár Gábor ezredes, egyetemi docens kíséretében.

IMG_0324 (2)

Prof. dr. Kovács László dandártábornok előadásában tájékoztatta a vendégeket a megalakuló Kiberműveleti Parancsnokság szervezeti felépítéséről és a jövőbeni feladatairól, majd ismertette a központ kiberműveletekkel kapcsolatos feladatait, illetve a megalakítás óta elért eredményeit.

A központ parancsnokhelyettese, Polyecskó László alezredes jelentésében ismertette a CIMIC és PSYOPS képesség feladatrendszerét, kiemelve a nemzetközi kötelezettségvállaláson alapuló hazai és külföldi gyakorlatokon és kiképzéseken történő részvétel fontosságát. A jelentéshez kapcsolódóan a delegáció megtekintette a harctéri kamera csoport felszerelését.

A találkozó zárásaként mindkét fél egyetértett abban, hogy a jövőben meg kell találni az együttműködés lehetőségeit a kiber, valamint a CIMIC és PSYOPS területen szerzett tapasztalatok megosztása érdekében.