Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ez már a hatodik rakéta a héten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 15. 10:53

A Gázai övezetből indított rakéta csapódott be szerdára virradóra a dél-izraeli Askelón város közelében. A támadásban senkinek sem esett baja – közölte az izraeli rendőrség szóvivője. Miki Rózenfeld szerint a rakéta egy mezőn robbant fel, s nem követelt áldozatokat, károk sem keletkeztek.

Katonai források közölték: vasárnap reggel óta ez már a hatodik robbanó lövedék, amelyet Izraelre kilőttek a Gázai övezetből.

Az izraeli hadsereg 2008 végén offenzívát indított a Gázai övezetet uraló Hamász mozgalom ellen azzal a céllal, hogy megállítsa a zsidó állam elleni rakétatámadásokat. Azóta jelentős mértékben csökkent ugyan a támadások gyakorisága, de az izraeli hadsereg szerint az év eleje óta így is több mint 110 rakétát és tüzérségi lövedéket lőttek ki onnan.

Címkékrakéta