„Ez nem szakma, hanem hivatás”

Hogyan fogadták Rómában?

Amikor 2003 júliusában kikerültem, akkor az akkori parancsnok, egy három csillagos francia tábornok, Jean-Paul Raffenne altábornagy magához hivatott. Azt mondta, hogy az akadémiának a képzettségemnek megfelelő beosztásban van a tudásomra szüksége. Az Oktatási Tematika Tervező Osztályhoz (Curriculum Planning Branch) kerültem, ahol gyakorlatilag öten végeztük ezt a munkát. A védelmi akadémia oktatási tematikájának én voltam az egyik tervezője. Amikor a parancsnok fogadott, megjegyezte, hogy én vagyok az akadémia állományának első női ezredese. Erre még nem volt példa az Akadémia történetében.

Az Ön életében ez már többször előfordult, hogy valamely területen az elsők között volt.

Így van, ez nem volt szokatlan az életemben. Tizenhat évesen készítették velem az első interjút, amikor megnyertünk egy tanulmányi versenyt. Megkérdezték tőlem, mi szeretnék lenni, én pedig rögtön mondtam, hogy a földrajztudomány kandidátusa. Az is lettem. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjas gyakornokaként három és fél évet éltem kint az egykori Csehszlovákiában, Pozsonyban. Ott írtam és védtem meg szlovák nyelven a kandidátusi disszertációmat. Abban az időben (1990-ben) a saját szakterületem egyik legfiatalabb kandidátusa voltam
1996-ban a köztársasági elnök a ZMNE oktatójaként egyetemi tanárnak nevezett ki több kollégámmal együtt, köztük én voltam a legfiatalabb és az egyetlen nő.

Az olasz külszolgálat alatt sok más országból érkezett tiszttel ismerkedett meg. Milyen tapasztalatokra tett szert? Érzett különbséget a NATO tagállamokból érkező kollegák között?

Tulajdonképpen igen, voltak példaértékű kvalitásaik. Minden ország tisztjeiről elmondható volt, hogy fantasztikusan tisztán, pedánsan, a szabályoknak megfelelően jelentek meg. Elő nem fordult egy rosszul begombolt blúz, vagy egy félrecsúszott nyakkendő. Példaként említeném meg, hogy az amerikai női tiszteknek lehetett ugyan hosszú hajuk, de azt fel kellett tűzniük, mert a gallérjuk vonalán alul nem érthetett. Én is ügyeltem a szabályoknak megfelelő öltözetre és fegyelmezettségre. Ez nagyon fontos volt, mivel külföldön úgy ítélik meg a magyarokat, ahogy te viselkedsz, ahogy téged látnak. Te a saját országod kirakata vagy, tehát ha a rossz benyomást, véleményt alakítanak ki, az a te felelősséged. Külszolgálatban vagy misszióban az ember érzékenyebb a saját országát érintő megjegyzésekre, ez sértődések tárgya is lehet. Én nagyon jó kapcsolatokat alakítottam ki. Nekem jó munkatársam volt Sule, a török karrierdiplomata nő, a görög Sokratis is, de ugyanezt elmondhatom a spanyol Jaime-ról, a brit Andy-ről, vagy a közvetlen elöljárómról, a lengyel Wisnewszki tábornokról.
A magyar tisztikar egyébként roppant felkészült, hiszen a jelentős többség beszél angolul, amely a NATO munkanyelve. Amellett fontos, ha az ember a szövetség másik hivatalos nyelvét, a franciát is beszéli. Nekem időnként problémát okozott, hogy nem beszélek franciául. Azokat a tiszteket, akikkel együtt dolgoztam, a katonai pályafutásuk alatt, három éves rotációval helyezték különböző beosztásokba. Többségük négy – öt idegen nyelven is beszélt. De nemcsak ők, hanem a családtagok is, ami azért fontos, mert a társadalmi eseményeknek a NATO-ban nagyon nagy jelentősége van, ahova pedig visszük magunkkal a hozzátartozóinkat is. Nekem szerencsém volt, hiszen a férjem angolul, oroszul kiválóan beszél, a gyerek olaszul, angolul szintén. A kislányunk egyébként imádta ezeket a rendezvényeket.
A tágabb értelemben vett közép-európai régióból érkezett tiszteknek volt egy nagy előnye a régi NATO tisztekkel szemben, a gyakorlatiasság, a rugalmasság és problémamegoldó képesség. Ha valamilyen nehézség adódott, akkor nem a szabályzatokat vettük elő, hanem elkezdtünk gondolkodni. Példaként említeném, hogy az akadémiának szigorú napirendje volt (angolóra, szeminárium, előadás stb). De voltak váratlan helyzetek, amikor Michéle Alliot Marie francia védelmi miniszter asszony látogatott el hozzánk az óratervezők kétségbeestek, hiszen jöttek az előre betervezett angol és francia előadók. Nem lehetett már őket az idő rövidsége miatt lemondani, de aktív védelmi miniszter sem minden nap látogat el és tart előadást a NATO Védelmi Akadémián. Szerencsére szabad kezet kaptam, és gyorsan megoldottam a feladatot, átszerveztem a napirendet.

Harmincöt-negyven nemzet képviselői voltak jelen az akadémián. Női tisztek többnyire a hallgatók voltak. Az akadémia állományában dolgoztak ugyan nők, de többnyire adminisztratív vagy pénzügyi munkakörben.

Szerette az egyenruháját?

Meséltek történeteket az akadémiáról az egyenruhával kapcsolatosan. Nagyon sok oktató és hallgató civilben járt. Amikor odakerült a francia akadémiaparancsnok, elrendelte, hogy mindenkinek egyenruhában kell járni. Másnap meglepetten látta, hogy az ott dolgozók jelentős része katonatiszt volt, csak éppen előzőleg civilben járt. A három év alatt mindig egyenruhában jártam, de nemcsak az akadémia területén, hanem a városban is. Így volt kényelmes. Egyenruhában közlekedtem a városban, abban mentem vásárolni, a piacra. Olaszországban az egyenruhát nagyon tisztelik. Előfordult, hogy megállítottak az utcán és megkérdezték, melyik hadsereg tisztje vagyok, mi a rendfokozatom, és mikor megmondtam, hogy ezredes vagyok, nagyon meglepődtek. Az olaszok számára ezért is volt meglepő egy női tiszt látványa, mert az olasz parlament csak 1999-ben engedélyezte a nők hadseregbe történő belépését.
Én szeretem az egyenruhát. Reggel nem kellett azon töprengeni, mit vegyek fel. Az egyetlen probléma az volt, hogy rengeteg blúz kellett, mert a mediterrán nyári hőségben és a hihetetlenül magas páratartalomnál naponta többször is kellett cserélni.

Könnyen beilleszkedtek az olasz környezetbe a családjával?

Az akadémia a katonaváros (Città Militare) területén található. A lakásunk és a gyerek iskolája is pár percnyi autózásra volt. Az olasz társadalomban a fiatal generációt kivéve kevesen beszélnek idegen nyelveket. Ez sok nehézséget okozott a mindennapi életünkben, de voltak érdekes kivételek is. Szerettem volna mobilt venni, bementem egy számítástechnikai üzletbe. Mindig próbálkoztunk az eladókkal angolul beszélni, kiderült, hogy az idős eladó kiválóan beszél angolul. Amikor megdicsértem az angol kiejtése miatt, elmondta, hogy katonatiszt volt. Mivel egyenruhában voltam megkérdezte tőlem, mi a rendfokozatom, mondtam neki, hogy ezredes. Erre megmutatta az igazolványát, miszerint ő nyugállományú tábornok.

Hogyan lehet valaki sikeres katonanő?

Ez másként nem is működik?

Biztos össze lehet egyeztetni másképp is, de azért sokkal nehezebb. Mikor Olaszországban dolgoztam, a gyermekem a magyar iskolájában magántanuló lett. Az olasz iskolában legalább egy év kellett, míg integrálódott. Jól megtanult olaszul, tizennégy évesen már felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett. Õ már európai módon gondolkodik. A férjem biztosította kint is a nyugodt munkavégzés feltételeit és hátterét.
A külszolgálat ideje alatt a szüleim tartották a frontot, intézték az itthoni ügyeinket. a nyugdíjas középiskolai tanár édesanyám tartotta a kapcsolatot az iskolával, az igazgatónővel és az osztályfőnökkel, és készítette fel a lányunkat a magyar irodalom és nyelvtan, valamint a történelem tantárgyak augusztus végi különbözeti vizsgáira.
Azt gondolom, hogy a kislányunk az egyik legnagyobb nyertese a külszolgálatnak, mivel olyan nyelvtudásra tett szert, amivel sikeres lehet. Én is nyertes vagyok, mivel a három év alatt rengeteg ismeretet és tapasztalatot szereztem, egyrészt a NATO belső életéről, a követelményekről és elvárásokról, az NDC-ben folyó oktatás szerkezetéről és színvonaláról, másrészt a tőlünk sok mindenben különböző olasz kultúra, társadalom és közélet sajátosságairól, a mindennapi élet nehézségeiről. Hamarosan megjelenik a római NATO Védelmi Akadémián eltöltött időszakról írt könyvem.

Kell-e esélyegyenlőséget említeni, ha a katonanőkről beszélünk? Több szervezet, nőbizottság is alakult, miért?

1999-ben alakult meg a MH Esélyegyenlőséget Vizsgáló Bizottság. 2003-ban megalakították az MH Katonanői Bizottságot. Ahogy a társadalomban is vannak hivatások, szakmák, ahol megjelennek fokozottan a nők, így a mi hivatásunkban lényegében ez a társadalom leképezése. 1998-ben avattak először katonai főiskolát végzett női tiszteket. Azt tudni kell, a nők nem harcoló beosztásokban dolgoznak. Sok olyan területe van viszont a honvédségnek, ahol katonanők dolgoznak. 2003-as adat szerint a Magyar Honvédség állományának 16 százaléka volt nő. Ez a NATO-n belül is nagyon jó és kiemelkedő arány.
Az ilyen szervezetek azért fontosak, mert minden egyes ország más és más tapasztalattal rendelkezik. Például a norvég hadseregben tengeralattjárón női tiszt is volt parancsnoki beosztásban. Az amerikai seregben hihetetlenül előrehaladtak az esélyegyenlőség biztosításában, és a tábornoki karban is egyre több női tábornok található. A nők hadseregbe történő integrálása mindenütt nehézségekkel jár. Jó a tapasztalatcsere, mert nem nekünk kell mindent kitalálni. Ha más nemzeteknél vannak megoldások, akkor azokat át kell vennünk. Az amerikai és norvég hadseregben megoldották azt, hogy a kismamák egyenruhában járhassanak dolgozni. Tanulunk egymástól.

Adminisztratív, pénzügyi beosztásokban, logisztikai, személyzeti munka területén. Egyetlen ország hadserege sem képezhet minden beosztásra, szakmára tiszteket. Sem nőt, sem férfit. Tehát, nincs katonapszichológus, katonaszociológus, és katonaorvos képzés. A polgári szférában kiképezett szakemberek számára kínál perspektívát a honvédség, és így csatlakoznak a hadsereghez, akárcsak jómagam. 1990-ben lettem hivatásos tiszt.

Befolyásolta bármennyire is a szakmában, hogy nő?

Nagyon kevés női tiszt és tiszthelyettes teljesít szolgálatot az egyetemen. Amikor a Nemzetvédelmi Egyetemen tanítok a hallgató a hozzáértést figyeli, nem pedig azt, hogy nő vagyok-e vagy sem.

Van olyan hallgatóról tudomása, aki Ön miatt választotta ezt a pályát?

Nem tudok nevesíteni hallgatót, akit én indítottam volna el. Azt gondolom, hogy az ember nem a pedagógiai módszerekre emlékezik, hanem a tanár egyéniségekre. Nyilván mindenkinek van példaképe, vagy kedves tanára, aki meghatározó módon befolyásolta a további életútját. Nekem sok meghatározó ember volt az életemben.
A középiskolai földrajztanárom, Sebestyén Ágnes kedvéért vettem komolyan a földrajzot. A debreceni egyetemen dr. Papp Antal volt az egyik legkedvesebb tanárom. Amikor ZMKA Hadászati tanszéken dolgoztam, műszaki kollegákkal kávéztam, ebédeltem együtt. Nekem ők emberi tartásból hihetetlen példát mutattak, és megtanítottak arra, hogy az ember legyen arra büszke, hogy tiszt. Ez nem szakma, ez hivatás.

A gyermeke is katona lesz?

Amikor öt éves volt, nagyon tetszett neki az egyenruha, és elhatározta, hogy katona lesz. Nyilván könnyebb lenne a sorsa, ha követne az úton, de az is lehet, hogy mindig velem hasonlítanák össze… Most úgy tűnik, már nem akar katona lenni. Neki kell megtalálni azt a területet, amelyet életpályájának választ, és amelyen sikeres szeretne lenni.