Bár már az elkészültét követő első vizsgálatokkor kiderült, hogy alkalmatlan a vízre bocsátásra a svéd flotta legerősebb tekintélyt parancsoló hajója, II. Gusztáv Adolf királynak senki sem merte bevallani, hogy a „Vasa” inkább hasznavehetetlen dísztárgy, mint tengeri csaták döntnöke.
A svéd király a lengyelekkel vívott harminc éves háború okán rendelte el egy olyan hadihajó megépítését, amely hosszában, magasságában, fegyverzetében és nem utolsó sorban külcsínében egyedülálló. Az 1626-28 között, négyszáz gondos munkás keze által elkészített hajó mindezen elvárásoknak kétségkívül eleget is tett. Három árbócával több, mint 50 méter magas, közel 70 méter hosszú és 64 bronzágyújával együtt 1 200 tonna tömegű volt. Egyes leírások szerint tűzereje megegyezett volna a teljes lengyel flottáéval.
A tervezésből és az építésből lelkiismeretesen kivette részét maga a király is, aki - bár szerette volna -, de csekély ehhez szükséges szaktudással sem rendelkezett. Az eredetileg zömökebb kialakításúnak megálmodott hajó tervét felülbírálva megparancsolta, hogy a már kész hajógerincet hosszabbítsák meg, testmagasságát növeljék annyival, hogy még egy sor ágyú bekerülhessen mindkét oldalára és még véletlenül se születhessen hozzá hasonló hadihajó.
A Vasa építőmestere minden bizonnyal tisztában lett volna azzal, hogy kérésével sebbibe veszi az alapvető elveket és aránypárokat, ám Henrik Hybbertson időközben betegség következtében elhunyt. Helyét a tanulóévek elején járó segédje vette át, aki sem kellő tapasztalattal, sem pedig tervrajzzal nem bírt, lévén, hogy a hajó tervei csak Hybbertson mester fejében léteztek. Ennek fényében a jó szándékkal és bizonyításvággyal megáldott segéd, még ha tehette volna, sem követhette pontosan elődje munkáját.
Az eredmény pedig egy arányaiban, méreteiben elnagyolt hajótest lett, amelynek hosszához és magasságához mérve rendkívül keskeny szélesség párosult.
Első kihajózása előtt – a kor szokásainak megfelelően – harminc matróz egyszerre rohant át az egyik oldaláról a másikra, majd vissza, hogy lássák a fényűző és tekintélyes Vasa kilengését. Már ekkor látták, s kik értettek hozzá, tudták, hogy óriási hibát követtek el. A hajótest, mint egy kicsiny ladik, úgy adta meg magát a hullámzásnak. A lelkes és ekkor már türelmetlen Gusztáv Adolf királynak azonban ezt senki nem merte volna elmondani, inkább szolgálatra alkalmasnak nyilvánították, abban bízva, hogy tengeri útjain nem érik majd hullámok és szélfuvallatok.
Ám a stockholmi kikötőt 1628. augusztus 10-én első útjára elhagyó hadihajót mindkét körülmény orvul megtámadta. A kicsivel több, mint ezer métert megtett Vasát egy hirtelen széllökés megdöntötte, s bár e nem várt manőverből még felkelt, a második partmenti szélbetörés oldalára fordította a három árbócost. Nyitott ágyúcsőrésein át a tengervíz pillanatok alatt betört a fedélzetre, s másodpercek múlva már a fedélközt áztatta. Ezzel a hajó sorsa megpecsételődött. A harminc méteres mélységbe süllyedt Vasa 150 fős legénységéből harmincan életüket vesztették.
Bár többször is megpróbálták kiemelni az amúgy sértetlen hadihajót, az 1650-es évekre mindössze ötven ágyúját sikerült megmenteni és felszínre hozni. A hajótest itt vészelte át a következő háromszáz esztendőt, egészen az 1950-es évekig. A Vasát 1956-ban találták meg, kiemelési munkálatai egy évvel később meg is kezdődtek.
A mentőakció rendkívül körülményesnek bizonyult. Kezdésképpen a hajótest alatt akkora lyukakat fúrtak, amelyeken keresztül kábeleket tudtak fektetni alá. Ezek segítségével kezdték meg a kiemelést, amely végül 1961-ben fejeződött be. A három évszázad alatt több ponton is meggyengült testet végül több darabban kellett felszínre hozni. A hajótest részeit egyenként kezelték le és a tartósító eljárást követően építették csak újra össze. A Vasa napjainkban múzeumként látogatható Stockholmban.
