Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezredekké alakultak a zászlóaljak

Szöveg: Szűcs László |  2010. június 14. 16:53

A mai nappal ezreddé alakult át a Szentesen található MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj és a budapesti székhelyű MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj. Az alakulatok munkájában és feladatrendszerében nem történik változás, így a katonák számára leginkább „eszmei értéke” van az átalakításnak.

Három év után újra ezred-szervezetben végezhetik munkájukat a Magyar Honvédség tűzszerészei és hadihajósai. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ugyanis június 15-i hatállyal ezredként működik tovább.

1595903147
Hajdu Gábor mk. ezredes, az alakulat parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az átszervezés leginkább csak névváltoztatással járt, hiszen az alakulat belső struktúrája egyelőre nem változott. Később talán erre is sor kerül, parancsot ezzel kapcsolatban azonban eddig még nem kaptak az elöljáróktól.

A parancsnoktól megtudtuk azt is, hogy az alakulatnál néhány beosztás megnevezése változott meg az átalakítás következtében. Például az eddigi részlegek főnökségekké alakultak, vezetőiket a mai naptól főnököknek hívják. Rajtuk kívül mindössze az alakulat vezénylő zászlósának és az egészségügyi központ parancsnokának beosztása változott meg.

Hajdu ezredes elmondta azt is, hogy kedd reggelre alakulatsorakozót hívott össze, amelyen bejelentette: ettől a naptól kezdve ezredként folytatják tovább munkájukat. Amely természetesen továbbra sem változik, a tűzszerészek és a hadihajósok továbbra is ellátják az országos készenléti szolgálatot, felkutatják, hatástalanítják és megsemmisítik a katonai eredetű lőszereket, valamint biztosítják a hajózható vízi utak és műtárgyak úszóaknák elleni védelmét. A sorakozó egyébként az „ezred oszolj!" paranccsal ért véget, amely 2007. márciusa óta nem hangzott el az alakulótéren – árulta el az alakulat parancsnoka.

– A tűzszerész és a hadihajós katonák nagyon örülnek annak, hogy ismét ezredként működhetünk. Számukra ez nagyon fontos volt, az eddig elvégzett munkájuk elismerése, az átszervezésnek nagyon fontos érzelmi értéke van – mondta Hajdu Gábor ezredes.

1595903147
 

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj is ezredként működik tovább június 15-től – tudtuk meg Nyers József mk. ezredestől. Az alakulat parancsnoka elmondta: az MH Összhaderőnemi Parancsnokság akkori parancsnoka, Benkő Tibor altábornagy az április végén megrendezett hagyományos műszaki napon jelentette be hivatalosan az átszervezést. A tábornok beszédében hangsúlyozta: az ezreddé szervezés annak a munkának az elismerése, amit a műszaki katonák az elmúlt években végeztek. Hozzátette: a Magyar Honvédség természetesen a jövőben is számít a műszakiak szakértelmére.

1595903147

Nyers ezredes kiemelte: a szentesi katonák számára nagyon fontos, hogy a továbbiakban ezrednél szolgálnak, bár természetesen ennek leginkább „eszmei értéke" van, hiszen a katonák körében presztízsnek számít a megnevezés. Az elmúlt hetekben átalakították a szervezeti és működési intézkedésüket, valamint új fejléccel látták el az okmányaikat is. Szervezeti átalakítással viszont nem jár a névváltoztatás – hangsúlyozta a parancsnok – továbbra is megmaradnak a századok és feladatrendszerük sem változik.

Az eddigi beosztások közül is csak néhánynak változott meg a hozzárendelt rendfokozata. Például a helyőrség-támogató alegység és az egészségügyi központ parancsnokának rendszeresített beosztása eddig őrnagyi volt, ez után viszont alezredesi lesz. Mindezek mellett az eddigi részlegek megnevezése főnökségre változott, s egy új, humán beosztás is létrejött az állománytáblában.

Nyers ezredes szerint „nagyon jelentős változás" az, hogy ezred szervezetté alakul át a szentesi katonai szervezet. Véleménye szerint, mindezzel a műszaki katonák által végzett munkát, egyebek mellett a Bevetési Irány 2009 gyakorlaton sikeresen teljesített feladatokat ismeri el ezzel a Magyar Honvédség vezetése.

1595903148
 

Fotó: Archív