Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezúttal nem sikerült nyernie Szilágyi Áronnak

Szöveg: honvedelem.hu /nemzetispot.hu / molcsapat.hu |  2011. március 6. 17:38

A hétvégén Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezték meg Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-t.  Bár a versenyen Szilágyi Áron – aki tavaly október óta a Zrínyi Média munkatársa – nagy reményekkel indult, vasárnap sajnos kikapott a pekingi olimpiai bajnoktól, a kínai Csung Mantól.

Szombaton és vasárnap rendezték meg meg a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix-t. A verseny szombati napján a a legkönnyebb dolga Szilágyi Áronnak – a Zrínyi Média munkatársának – , Iliász Nikolásznak és Nemcsik Zsoltnak volt, hiszen ők hárman világranglistás helyezésük alapján nem kellett vívniuk a szombati selejtezőben.

A vasárnapi versenyen a 64-es táblára a 15 hazai vívó közül nyolc került fel, hat azonban már az első fordulóban kikapott, köztük   Szilágyi Áron, aki a pekingi olimpiai bajnoktól, a kínai Csung Mantól (Zhon Man) szenvedett vereséget, mégpedig úgy, hogy ellenfele 7:7-nél megsérült, alig tudott ráállni az egyik lábára.

A versenyt követően Kovács Tamás szövetségi kapitány újságíróknak elmondta: véleménye szerint Szilágyinak ki kellett volna használnia azt az előnyt, amit ellenfele sérülése jelentett, ám ez nem sikerült neki, így taktikai vereséget szenvedett.

Címkékolimpiasport