Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyveresek támadtak egy falura Kamerun angol ajkú régiójában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. június 2. 9:20

Legalább huszonnégy civil vesztette életét és mintegy hatvanan megsebesültek kormányellenes fegyveres lázadók támadásában Kamerun angol ajkú régiójában - közölte május 31-én, kedden Ekwalle Martin, Obonyi II falu polgármestere.

Ez az egyik legvéresebb incidense a hadsereg és a fegyveres milíciák között nagyjából öt éve tartó konfliktusnak a térségben.

A tájékoztatás szerint a felkelők vasárnap támadtak rá az ország délnyugati csücskében, a nigériai határ közelében található falura. Azt követelték a lakosoktól, hogy havonta járandóságot fizessenek nekik, ám a civilek megtagadták ezt, mire a támadók fegyvereikhez nyúltak.

A helyi önkormányzat egyik képviselője elmondta, hogy a faluból többen Nigériába menekültek.

A falu mintegy 560 kilométerre északnyugatra található a fővárostól, Yaoundétól.

A térségben 2017 óta folynak harcok a kormányerők és a lázadók között, miután a két legnagyobb angol ajkú régió 2016 végén bejelentette, hogy kiszakadnának az afrikai országból, és Ambazónia néven egyesülnének. A felkelők eleinte békés tüntetéseken követeltek szélesebb jogokat és több támogatást a nagyobbrészt frankofón ország angol ajkú közösségének, ám miután Paul Biya államfő a követeléseikre elnyomó intézkedésekkel reagált, elmérgesedett a helyzet.

A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű elemzőintézet szerint az összecsapásokban eddig már mintegy hatezren vesztették életüket és egymillióan váltak földönfutóvá.