Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Felismerni a másik emberben az Istenképmást”

Elkezdődtek a vasárnapi főszezoni szentmisék Balatonakarattyán

Szöveg: Buda-Singer Éva | Fotó: a szerző felvételei |  2024. július 9. 8:20

Mint minden évben, idén főszezonban is minden vasárnap reggel 9-kor szentmisét tartanak Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészei. Az első szentmisét július 7-én Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök celebrálta.

2024.07.07_Balatonakarattya_szentmise_03

Megtelt a balatonakarattyai Hotel Aranyhíd oldalában kialakított imaterem-kápolna vasárnap reggel, az idei főszezon első szentmiséjén. Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök homíliájában Ezekiel próféta könyvéből idézve kiemelte: az Isten embere legtöbbször törékeny, gyönge.

„Még a szentekben is van valami gyöngeség, és mégis ő rajtuk keresztül – mint ahogy mi rajtunk keresztül is – akar szólni az Isten az emberhez: a feleséghez a férjen, a férjhez a feleségen, a gyermekhez a szülőn, a szülőhöz a gyermeken keresztül. Isten azt szeretné, hogy valamiképpen megértsük az ő gondolatát, persze ez egyáltalán nem egyszerű. A nagy igehirdető Szent Pál apostol – aki, ahogy a korintusiakhoz írt második levélben írta: hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam – is bevallja, hogy Isten ereje a gyöngeségében nyilvánul meg. Hiszem azt, hogy nagyon sokakban megvan az a törekvés, hogy ez valamiképpen meg tudjon valósulni. Pontosan azért, mert az Isten képmására alkotott emberben megvan az a vágy, hogy az Isten embere legyen, aki megpróbál az Ő gondolataival élni ebben a világban és eszerint szemlélni a teremtett világot” – hangsúlyozta az ordinárius.

2024.07.07_Balatonakarattya_szentmise_01

Hozzátette: mikor itt megadatik egy kicsit, hogy megpihenjünk a nyárban, akkor nagyon fontos, hogy engedjük, hogy ez valóban pihenés legyen. Nem olyan könnyű ez a mai világban, mert azt hisszük, hogy amikor a pihenésről van szó, akkor vagy a teljes tétlenség állapotában kell lennünk, vagy éppen ellenkezőleg, akkor is kell valamit csinálnunk. „A pihenés valójában egy nagyon aktív rácsodálkozás erre az egész emberi világra, ami körülöttünk van, és akkor nem ér bennünket az a csalódás, hogy néha fáradtabbak vagyunk, mint a pihenés előtt. Ha rá tudunk csodálkozni arra a világra, amiben vagyunk, akkor az azt mutatja meg nekünk, aki ezt a világot létrehozta. A prófétaság azt is jelenti, hogy megpróbálunk Isten gondolatai szerint élni, és eszerint látni ezt a világot. Az, hogy találkozhatunk Jézussal a szentmisében, a szentáldozásban, ez a találkozás adja meg nekünk azt az erőt, amivel tovább tudunk menni, amivel az Isten gondolatait el tudjuk vinni egymáshoz, és megadja nekünk azt az erőt is, amivel föl tudjuk ismerni a másik emberben az Istenképmást.”

A HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészei a főszezoni időszakban, augusztus 25-ig minden vasárnap reggel 9-kor várják szentmisére az üdülő vendégeit, valamint augusztus 15-én, csütörtökön és augusztus 20-án, kedden.