Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felrobbantottak egy katonai repülőgépet Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 8. 13:56

Felrobbantottak egy katonai repülőgépet az al-Kaida támadói a jemeni főváros katonai repülőterén – derül ki a nemzetközi terrorszervezet arab-félszigeti szárnyának (Aqpa) március 7-ei, szerdai közleményéből.

A támadást a Szanaa nemzetközi repülőterével szomszédos Dulajmi katonai reptéren hajtották végre még vasárnap, ugyanakkor, amikor a déli országrészben egy laktanya megrohamozásával az eddig legvéresebb akciójukra kerítettek sort.

A közlemény szerint egyik harcosuk beszivárgott a reptérre, és robbanó szerkezetet helyezett el egy katonai gépen, amelyet fegyverszállításra használtak a déli országrészbe. Egy belbiztonsági forrás megerősítette, hogy vasárnap „titokzatos okból" tényleg felrobbant egy Antonov Dulajmiban.

Az Aqpa a végleges összesítés szerint 185 katonát ölt meg Abjan kormányzóságban. A közleményből az is kiderül, hogy állításuk szerint komoly hadizsákmányt szereztek: egy harckocsit, egy légvédelmi ágyút, egy rakétavetőt, száz géppisztolyt, három katonai járművet, két mentőkocsit és sok lőszert vittek magukkal.

Az Aqpa az al-Kaida szaúdi és jemeni szárnyának összeolvadásával jött létre. Főként Jemen déli és keleti vidékén aktív. Célja a világi államforma felszámolása és egy szigorúan iszlám alapú társadalom elfogadtatása. A kormányt a “nyugati keresztesek" kiszolgálásával vádolja.