Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felújított magyar katonai parcellát adtak át Szlovákiában

Egyetlen magyar honvédről sem feledkeznek meg

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Rácz Tünde |  2024. szeptember 13. 14:35

Tizenhárom sírt tartalmazó magyar katonai parcellát és emlékművet adtak át a szlovákiai Diószegen (Sládkovičovo), szeptember 11-én, szerdán. A parcella Memoriae Patrum Honismereti Társulás által kezdeményezett felújítása a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) szakmai és anyagi támogatásával valósult meg.

„A Diószegen elesett és itt eltemetett háborús hősök mindegyike szépreményű ifjúként vonult be a Magyar Honvédséghez. Akkor még úgy tűnt, hogy előttük áll az élet. Céljaikat, vágyaikat azonban nem teljesíthették be, mert a második világháború közbe szólt: a hadiparancs véres harcokba vezényelte őket” – elevenítette fel a múltat a szlovákok és magyarok lakta Diószeg polgármestere, Krommer Gábor a felújított katonai parcella ünnepélyes avatásán, a diószegi köztemetőben.

A mintegy ötezer lelkes település vezetője hangsúlyozta, hogy napjaink emberének meg kell becsülnie azt a kiegyensúlyozott, békés világot, amelyet az elődei vívtak ki. Krommer Gábor elmondta: azt, hogy a sírok méltó állapotba kerültek, Bréda Tivadar nyugalmazott párkányi tűzoltó, hadisírgondozó, a Memorieae Patrum Honismereti Társulás elnöke érte el.

w2024.09.11.vilaghaborushadisir avatas dioszeg szlovakia .rt. (4)

Dr. Lukács Bence Ákos, a HM HIM Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság igazgató-helyettese beszédében hangsúlyozta: nem csak az 1. hadsereg alakulataiban szolgálatot teljesítő, Diószegen eltemetett katonák előtt rójuk le kegyeletünket, hanem kötelességünk fejet hajtani a második világháború minden, harcokban elesett honvédje előtt is. „A mai bizonytalan időkben különösen fontosnak tartjuk, hogy nemzetünk ápolja a hősi halált halt katonák emlékét, hiszen áldozatvállalásuk, a szenvedésben, a nélkülözésben mutatott helytállásuk példát mutat az utókor számára” – mondta.

Mint kiemelte, a katonáink hosszú évtizedekig méltatlanul – gyakran jelöletlen sírokban – voltak eltemetve, emlékükkel nem lehetett foglalkozni a kommunizmus és szocializmus évtizedeiben.

w2024.09.11.vilaghaborushadisir avatas dioszeg szlovakia .rt. (3)

„Amikor 1944. augusztus 26-án a szovjet Vörös Hadsereg átlépte országunk akkori határait, a Magyar Királyi Honvédség állománya elszántan szállt szembe a szovjetekkel. Folyamatos harcok közepette, szinte reménytelen helyzetben, küzdöttek a honvédek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy feltartóztassák a túlerőben lévő ellenséget. Diószeg térségét 1944 novemberében érte el a front, az itt állomásozó magyar és német csapatok megkísérelték feltartóztatni a szovjetek előre nyomulását, de lehetetlen küldetés volt a megállításuk” – fogalmazott dr. Lukács Bence Ákos.

„Köszönetet érdemel, hogy a hősi parcella sorsával helyi önkéntesek foglalkoztak. Nem pusztán ők kutatták fel az ott eltemetettek sírját, hanem ők hívták fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum figyelmét arra, hogy kiket rejt ez a föld. A rekonstrukcióra is helyi civilek, vállalkozók és a város önkormányzatának összefogásával került sor, intézetünk anyagi és szakmai támogatásával” – húzta alá.

w2024.09.11.vilaghaborushadisir avatas dioszeg szlovakia .rt. (10)

Bréda Tivadar, a Memoriae Patrum Honismereti Társulás elnöke 2013-ban járt először a diószegi köztemetőben, ahol munkatársaival egy korabeli sírhelyvázlat alapján találta meg a helyszínt. „Ezek a sírkövek, amelyek végre a tizenhárom, rossz állapotban lévő fakereszt helyén állnak, Diószeg történetének, múltjának egy szegletét jelenítik meg” – fogalmazott beszédében.

Az átadott katonai parcellát, valamint a hősi halottak emlékművét dr. Író Sándor őrnagy, katolikus tábori lelkész szentelte fel.

Értékmentő vállalás

Bréda Tivadar huszonhét évig szolgált tűzoltóként, korábban a párkányi tűzoltóság parancsnoka volt. Alapító elnöke a Memoriae Patrum Honismereti Társulásnak. Önként vállalt missziójának tekinti a felvidéki magyarság történelmi emlékezetének – különösképpen a második világháborúban elesett magyar katonák emlékének – megőrzését. „Nagyjából 2010-től kutatom a Felvidéken eltemetett magyar katonák emlékhelyeit, sírjait. A jelenlegi Szlovákia területén 3500-ra tehető az eltemetett katonáink száma, de a sírok mintegy 80 százaléka ma már nem található meg. Egyrészt próbáljuk a meglévő sírokat felújítani, az egykori temetkezési helyeken pedig emlékművel adózni a magyar honvédek áldozatvállalása előtt” – mondta az ünnepséget követően.

w2024.09.11.vilaghaborushadisir avatas dioszeg szlovakia .rt. (13)

Az átadott parcellában tizenhárom sír található, de az emlékmű tizenhat elhunytról tesz említést. „A tizennegyedik sír Horváth Gáspár honvédé, innen nem messze található, azt szintén felújítottuk. A köztemető távolabbi részében egy ezredorvost, valamint egy egészségügyi nővért temettek el” – tájékoztatott.