Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség felkészült az árvíz elleni védekezésre

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium, Kovács Gyula ömt. ezredes | Fotó: Rácz Tünde, Kormány Gábor |  2024. szeptember 13. 15:28

A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

20240913_miniszter_KG_nyito

A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban rendkívül nagy mennyiségű – 50-220 milliméter – csapadékra kell számítani Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában, aminek következtében gyorsan és jelentős mértékben fog emelkedni a Duna, a Mura, a Lajta és a Rába vízszintje, akár a harmadfokú készültségi szintet is meghaladó vízállás alakulhat ki néhány nap alatt.

A honvédelmi miniszter elmondta: péntek reggel aktivizálták az árvízvédelmi feladatok végrehajtásában részt vevő csoportokat. A honvédségi szervezetek kijelölt összekötő tisztjei felvették a kapcsolatot a vármegyei védelmi bizottságokkal, hogy a védekezést irányító törzsek támogatási igényeit a katonák a lehető leggyorsabban ki tudják szolgálni – tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy az árvízvédelmi feladatok végrehajtására kijelölt állomány már péntek reggeltől begyakorlást hajt végre. „A cél, hogy ellenőrizzék a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerbe bevont erők felkészültségét, a létszámot, a felszerelést és a szállítóeszközöket is” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

w2024.06.10.arviznel segito katonak kormend.rt. (19)

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke kijelölte a bázislaktanyákat: három városban, Győrött, Tatán és Szentendrén felkészülnek a védekezésben részt vevő katonák és technikai eszközök fogadására, illetve elhelyezésére. Mint elmondta, két H225M típusú helikopter is rendelkezésre áll a légi szállítási és egyéb műveletek biztosításához.

A vezérezredes hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel. A rendelkezésre álló erőforrások és a szárazföldi, valamint légi technikai eszközök biztosítják a lakosság védelmét – tette hozzá a Honvéd Vezérkar főnöke.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye