Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fény derült a partraszállás egyik nagy titkára?

Szöveg: honvedelem.hu / InfoRádió |  2008. január 6. 13:25

Egy amatőr brit történész szerint az általa felfedezett normandiai bunkerból zúdítottak a németek gyilkos tüzet 1944. június 6-án az Omaha partszakaszon partra szálló amerikai katonákra.

Az Omaha névre elkeresztelt partszakasz egyike volt annak az ötnek, amelyet az angolszász csapatok megtámadtak 1944. június 6-án, a normandiai partraszállása kezdetén.

Mind közül itt fogadta a legnagyobb ellenállás a támadókat, a tüzérségi és géppuskatűzben mintegy 1500 amerikai katona vesztette életét – ahogyan azt a Ryan közlegény megmentése című filmben is láthattuk. Ezért nevezték el az amerikaiak a partszakaszt “Véres Omahának" – írja a Daily Mail alapján az InfoRádió honlapja.

A történészek azóta vitatkoznak azon, hol volt a német ellenállás központja. A kérdést teljesen új megvilágításba helyezte egy amatőr brit történész felfedezése, aki évekkel ezelőtt a katonai régiségek vásárán hozzájutott egy jegyzetekkel ellátott, gyűrött térképhez, amely annak idején egy amerikai katonáé volt.

A második világháborús dokumentumon egy ponthoz azt írta használója: “erős ellenállás helye". Gary Sterne felkereste a helyszínt Normandiában, és meglepve tapasztalta, hogy a korábban csak mezőként számon tartott helyen beton van a talpa alatt.

Ezután a nyomokat követve felfedezte egy bunker bejáratát, majd alagútra, vezetési pontra, rádióközpontra és raktárakra bukkant – vagyis egy komplett erődöt tárt fel.

Többéves kutatása alapján a brit férfi úgy véli, hogy innen zúdították a gyilkos tüzérségi tüzet a partraszállókra, amely a géppuskákkal együtt rengeteg életet követelt.

Gary Sterne szerint a franciaországi partraszállás előtt az angolszász hadihajók egy álbunkert lőttek, és az álcázás miatt az amerikai különleges csapatok, a rangerek akciója is – amelyben százan haltak meg – hiábavaló volt a Pointe de Hoc lövegállás ellen, mert az ágyúk nem ott voltak, hanem az általa felfedezett Maisy bunkerben. Ez utóbbit csak a csata harmadik napján sikerült a szövetségeseknek elfoglalniuk.

Gary Sterne azt tervezi, hogy múzeumot hoz létre az egykori erődben.