Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Phenjan: „Amerika atomháborút akar kirobbantani”

Szöveg: honvedelem.hu / InfoRádió |  2008. január 6. 13:21

Észak-Korea azzal fenyegetőzik, hogy megnöveli háborús elrettentő erejét, mert az “az Egyesült Államok atomháborút akar kirobbantani”.

Mindez egy nappal azután történt, hogy egy nemzetközi egyezmény értelmében a sztálinista vezetésű országnak nyilatkoznia kellett volna békés és katonai célú atomprogramjáról, de ezt elmulasztotta – hangzott el az InfoRádióban.

Észak-Korea szerint Amerika modernizálja atomarzenálját, ezért meg kell erősíteni az ország háborús elrettentő potenciálját, azaz növelnie kell atomfegyverei számát.

Mindez annak ellenére történt, hogy tavaly Phenjan ígéretet tett, nemzetközi segélyért cserébe leállítja atomprogramjait, és meg is kezdte a jongbjoni nukleáris reaktor üzemen kívül helyezését.

A februári alku szerint Észak-Korea egymillió tonna üzemanyagot kap, és tárgyalások indulnak arról, hogy idővel egy könnyűvizes atomreaktorhoz is hozzájuthasson.

Az egyik észak-koreai kormánylap szerint azért nem tesznek eleget a korábbi egyezségnek, mert túl lassan érkezik a külföldi segély.

A jongbjoni reaktort 2007 végére kellett volna üzemen kívül helyezni, de ez úgymond technikai okok miatt csúszott.

A külföldet és különösen az Egyesült Államok az aggasztja, hogy nem tudni, mennyi atomfegyvergyártásra alkalmas plutóniumot állított elő Észak-Korea, mivel a szilveszteri határidő ellenére nem adta át a nukleáris programjáról szóló beígért információt.

Péntekre 100 ezer fős nagygyűlést szerveztek Phenjanba, ahol a megjelentek támogatásukról biztosították a kormány programját.