Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fényképek Kína állítólagos lopakodó harci gépéről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 6. 13:25

Vita kezdődött szerdán a kínai központi sajtóban bizonyos fényképekről, amelyek állítólag a fejlesztés alatt álló kínai lopakodó harci repülőgépről készültek, és felkerültek az internetre. A képek – ha valódinak bizonyulnak – rámutatnak, milyen gyors ütemben korszerűsödnek a kínai fegyveres erők. A szakértők felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy ezt a géptípust csak hosszú évek múlva lehet majd hadrendbe állítani.

A védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a sajtó kérdéseire. A légierő egyik parancsnoka azonban 2009-ben már közölte, hogy Kína újabb generációs harci gépei „rövidesen" megkezdik a próbarepüléseket.

Szerdán a Global Times kínai és angol nyelvű változata is a címoldalán közölt cikkeket a fotókról, amelyek állítólag a készülő J-20-ast ábrázolják, beszámol a visszhangról is, amelyeket a képek világszerte keltettek. Az elsők még a múlt héten kerültek föl katonai témákkal foglalkozó, nem hivatalos webhelyekre.

A lap nem foglalt állást a hitelességük ügyében, de egyes kommentárok szerint kiszámított kiszivárogtatásról lehet szó, figyelembe véve a kínai sajtó állami ellenőrzését, és azt, hogy a cenzorok nem vették le a képeket az internetről.

A katonai repüléssel foglalkozó internetes oldalak szerint a képek a csengtui (Chengdu) repülőgép-fejlesztő intézet repterén készültek, Délnyugat-Kínában. A gép gurulási gyakorlatok közben látható, de eléggé távolról. Ez a repülési gyakorlatokat megelőző kísérleti szakasz. Méretét tekintve a korábban képzeltnél nagyobb, ami az Aviation Week amerikai szaklap szerint arra utal, hogy nehezebb fegyvereket képes nagyobb távolságra szállítani.

Az Asahi Szimbun japán lap értesülése szerint a gép ebben a hónapban kezdte a próbarepüléseket, és 2017-ben tervezik hadrendbe állítani. Tajvanban viszont kételkednek abban, hogy Kína eljutott a műszaki fejlődés ilyen magas fokára. Sen I-ming (Shen I-ming) hírszerzési ügyekért felelős védelmi miniszterhelyettes a parlament védelmi bizottságában az mondta, hogy a fényképek hitelessége kétséges.