Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ferenc József festménye visszatért a Ludovikára

Szöveg: Dr. Csikány Tamás dandártábornok | Fotó: Szilágyi Dénes |  2022. szeptember 10. 7:07

A festmény magyar huszár egyenruhában egy paripa hátán ábrázolja Ferenc Józsefet, háttérben a Ludovika Akadémia főépületével.

1_franz_josef_festmeny_diszterem_2022-2

Than Mór 1872-ben festett mesterműve az egykori akadémia dísztermének főhelyét foglalta el, jelképezve, hogy az uralkodó támogatta, de legalább is nem ellenezte az intézmény megnyitását. Uralkodása alatt azért támogatások sem maradtak el, s szemlék, sportünnepély alkalmával többször is ellátogatott az üllői úti tisztképző intézménybe. 1901-ben az ő jelenlétében kapott az akadémia csapatzászlót, melynek másolata megtekinthető a Ludovika-történeti kiállításban.

2_franz_josef_festmeny_diszterem_2022-2

Than Mór e festménye azért is érdekes lehet számunkra, hisz ő volt az, aki Görgei Artúr tábornok mellett szolgálva csodálatos akvarellsorozatot készített a szabadságharc fontosabb harctéri eseményeiről és akit később csak azért nem soroztak be a császári seregbe, mert gyenge testalkatú volt. Tehát a művész biztos nem azért festette e festményt mert rajongója volt az uralkodónak, hanem mert meg kellett élnie. Mi sem azért helyeztük vissza a festményt a diszterembe, mert megbocsájtottuk az „aradi tizenhármat”, hanem mert az egyetemünk „Történelmi Emlékhely”, ahol minden műalkotásnak helye van, amely az egykori Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát díszítette.

A felsőoktatási intézmény köszönetet mondott a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, hogy a festmény ismét az eredeti helyén lehet, különösen Szántó Nóra gyűjteményvezetőnek és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Heitler András tanár úr vezette alkotócsoportnak a csodálatos restauráló munkáért.

3_franz_josef_festmeny_diszterem_2022-2