Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fogadták az utánpótlást

Szöveg: honvedelem.hu / mh59.hu |  2012. február 26. 16:38

A JCET 2012  amerikai−magyar különleges műveleti közös felkészítés keretében az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és az amerikai különleges műveleti csoport – az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis An–26-os szállítórepülő századának közreműködésével – úgynevezett „utánpótlás-fogadási” gyakorlatot hajtott végre a szolnoki repülőtéren február 22-én.

A felkészítés célja az volt, hogy a katonák a többnemzeti környezetben, a különleges műveleti csoport szintű harcászati kiképzési foglalkozások keretében összekovácsolják a nemzeti elemeket. Emellett pedig megismerték egymás haditechnikai eszközeit és harceljárásait is. 

Eközben az An–26-os szállító-repülőgép személyzetének feladata az volt, hogy egy megjelölt területre összesen négy, egyenként száz kilogrammos csomagot dobjon ki.