Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fókuszban a hadtörténeti régészet

Hetedik üléséhez érkezett a Háború, régészet és kulturális örökségvédelem című konferencia

Szöveg: HM HIM | Fotó: HM HIM |  2024. május 23. 11:47

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum közös szervezésében idén is megtartották a Háború, régészet és kulturális örökségvédelem című konferenciát, május 9–10-én.

IMG_6642jk

A hetedik alkalommal szervezett tudományos ülés első napján a szervezők a ráckevei Régi Városháza épületében, a második napon a budapesti Bálna Honvédelmi Központban várták az érdeklődőket, akik a két konferencianapon három– három szekcióba rendezve összesen 17 előadást hallgathattak meg.

A konferencia első napját Ráckeve polgármestere, Vereckei Zoltán nyitotta meg. Köszöntő beszédében üdvözölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal (HM HIM) való közös munkát, aminek egyik következő kiemelkedő állomása az idén nyáron Ráckevén megnyíló Egy ráckevei huszár Napóleon seregei ellen című időszaki kiállítás lesz. Maruzs Roland alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok-helyettese május 10-én elhangzott köszöntő beszédében kiemelte: „a konfliktusrégészet vagy hadtörténeti régészet nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó, és sok új, figyelemre méltó eredményt hozó ága az archeológiának külföldön és itthon egyaránt. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum ma meghatározó résztvevője a hazai hadtörténeti régészetnek: egyfelől országos gyűjtőkörrel, régészeti szakgyűjteményi háttérrel folytat az új- és a modernkorra irányuló régészeti terepi kutatásokat, másfelől országos platformot teremt kiadványain, illetve konferenciáin keresztül. A Háború, régészet és kulturális örökségvédelem című konferenciasorozat célja többrétű, a reprezentatív kutatási eredmények bemutatása mellett fontos vállalás a hálózatépítés, valamint az intézményeken átívelő szakmai tapasztalatcsere.”

IMG_6594jk

A köszöntő beszédet követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Magyar Roncskutató Egyesület (MRE) közötti szakmai együttműködési szerződés aláírására került sor. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Roncskutató egyesülettel való közös munka már jelentős időre tekint vissza. A HM HIM, illetve a MRE utoljára a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség által koordinált balatoni ME–109-es repülőgéproncs kiemelésében vett részre közösen 2023-ban.)

A szervezőkön kívül a Janus Pannonius Múzeum, a Déri Múzeum, a Szent István Király Múzeum, az Ásatárs Kft., a Magyar Nemzeti Múzeum, a Dornyay Béla Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Roncskutató Egyesület, a Wass Albert Könyvtár és Múzeum, illetve a Tapolcai Városi Múzeum szakemberei ismertették a legújabb kutatási projektjeiket és az eddig elért eredményeiket. A két nap előadástémái széles időbeli keretet fedtek le, hiszen azok az ókortól a 20. századig vezettek. A referátumok – egymással szervesen összefüggő – témakörei pedig a tárgyi anyagi kultúra, a fegyvertörténet, a víz alatti régészet, az ostromrégészet, a csatatérkutatás, a hadisírkutatás, a roncskutatás, a katonai emlékezettörténet és a kulturális örökségvédelem kérdésköréhez kapcsolódtak.