Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fókuszban a területvédelmi rendszer

Szöveg: Magyar Róbert alezredes | Fotó: a szerző felvételei |  2024. február 22. 10:04

Tizenegy nemzet részvételével első alkalommal rendezték meg a Területvédelmi Erők Szimpóziumát Lengyelországban. A rendezvénynek az Olsztyn városba települt 4. Területvédelmi Dandár bázisa adott otthont. A Magyar Honvédséget dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokság parancsnoka képviselte.

Fókuszban a területvédelmi rendszer-fotó (1)

A szimpózium megnyitóján John S. Kolasheski altábornagy, az Amerikai Egyesült Államok Szárazföldi Haderejébe tartozó V. Hadtest parancsnoka kiemelte: „a jelen keretek közt megrendezett esemény alkalmat biztosít a résztvevő parancsnokok számára, hogy megismerjék egymás szervezeteit és a területvédelmi erők, valamint az Amerikai Egyesült Államok V. Hadtest képességeit és feladatait”. Az altábornagy elmondta, hogy a résztvevők és ezáltal a NATO tagországok, olyan „generációs lehetőséget” kaptak, amelyben „számít, hogy milyen döntéseket hoznak”. Hozzátette: „ezen döntések alapozzák és határozzák meg az európai és az atlanti térség biztonságát”. Közölte azt is, hogy a különböző szintű adminisztratív parancsnokságokat harcoló parancsnokságokká kell átalakítani, amelyeknek természetesen vannak és lesznek adminisztratív funkciói és feladatai. Az egyeztetés legfőbb kérdése azonban az volt, hogy a területvédelmi erőket miként integrálják a nagyszabású hadászati műveletekbe.

A szimpózium tematikájában helyet kapott a területvédelmi szervezetek – parancsnokságok és alakulatok közötti – kapcsolatrendszer fejlesztése, a képességfejlesztési ötletek, valamint a különböző szinten azonosított tapasztalatok megosztása. A rendezvényen statikus és dinamikus bemutatók során prezentálták a házigazda lengyel 4. Területvédelmi Dandár eszközeit és képességeit. A harcászati bemutató pedig olyan városi harcot modellezett, amelyben a lengyel dandár szakaszszintű képességeit szemléltették.

Fókuszban a területvédelmi rendszer-fotó (2)

A nemzeti tájékoztatók és bemutatkozók során a képességfejlesztés, valamint a területvédelmi feladatok ismertetése mellett olyan elképzelésekről is szó esett, amelyek elvi kidolgozása a képesség valós kialakításával párhuzamosan folyik. Ennek egyik eleme a nem hagyományos hadviselés, amelynek a lengyel fél élenjárója. A képesség sikeres kialakítását már meglévő tradíciókra és tapasztalatokra alapozzák.

Dr. Drót László dandártábornok felszólalásában bemutatta a Magyar Honvédség területvédelmi rendszere fejlesztésének jelenlegi helyzetét, a lehetséges fejlesztési irányokat, valamint szólt az idei évre kitűzött célokról. A konferencia kereteihez illeszkedve ismertette az átalakuló MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának fejlesztési irányait, amely a hazai és nemzetközi tapasztalatokra építve erősíti a parancsnokság műveleti jellegét.

Fókuszban a területvédelmi rendszer-fotó (3)