Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódik Szíriában az erőszak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 21. 17:44

Az Arab Liga által megszabott háromnapos határidő lejártával is folytatódott a rendszerellenes tüntetők elleni hatósági erőszak Szíriában: november 19-én, szombaton legalább 14 ember vesztette életét a karhatalmi erők fellépésében – közölte egy emberi jogi szervezet.

Az ország középső részén lévő Sezar városban és a török határon fekvő Dzsabal az-Zavija területen alkalmaztak erőszakot a tüntetők ellen. Tizenkét polgári lakos, illetve a tüntetők oldalára átállt két katona vesztette életét.

Az Arab Liga november 13-án felfüggesztette Szíria tagságát, majd három nappal később, szerdán pedig további három napot adott a damaszkuszi vezetésnek a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampány leállítására, különben gazdasági szankciókkal kell számolnia. Szombaton éjfélkor lejárt a határidő, de a karhatalmi erők brutalitása folytatódott

Damaszkusz pontosan meg nem jelölt módosításokat is javasolt az Arab Liga béketervéhez, ám a szervezet elutasította ezeket.

Vasárnap kiadott közleménye szerint a Damaszkusz által kezdeményezett változtatások éppen a terv lényegét változtatnák meg. Azért is elfogadhatatlanok, mert „drasztikusan módosítanák" az Arab Liga által Szíriába küldendő, 500 fős megfigyelő misszió mandátumát.

A liga által kijelölt megfigyelőknek az lenne a feladatuk, hogy ellenőrizzék és biztosítsák a béketerv megvalósítását.

A MENA egyiptomi hírügynökség jelentése szerint az Arab Liga tagországainak külügyminiszterei csütörtökön megvitatják a Szíriában kialakult helyzetet. A szervezet Szíriával foglalkozó – Algériából, Egyiptomból, Katarból és Szudánból álló – csoportja egy nappal korábban előkészítő értekezletet tart.

Legalább két rakétagránát csapódott be vasárnap hajnalban Damaszkuszban a kormányzó Baasz párt irodájába – közölték szemtanúk. A rendőrség lezárta azt a teret, ahol a pártiroda épülete található. Egy szemtanú elmondta, hogy pirkadatkor verte fel a csendet a robbanások döreje a becsapódások hajnalhasadás előtt történtek, s ekkor az épület javarészt üres volt. A támadók feltehetően így akartak üzenni a damaszkuszi rezsimnek – vélekedett.