Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Forgalom a fedélzeten

Szöveg: Trautmann Balázs |  2021. március 12. 19:12

Történelmi esemény történt március elsején az olasz haditengerészet zászlóshajóján, az ITS CAVOUR (CVH 550) repülőfedélzetén: látogatók érkeztek, s le is szálltak.

F-35B-Landed-aboard-Italian-Navy

Ők voltak az első, de nem az utolsó F-35B-k: a helyből fel- és leszállni képes típust választotta az olasz védelmi minisztérium a hordozón alkalmazandó vadászbombázó-típusnak. A hazai gyártású, Cameri-ben összeszerelt gépekből tizenötöt rendeltek meg a haditengerészet számára, melyből az elsőt még 2018-ban vették át.

Március elsején az amerikai Patuxent Légibázisról két F-35B Lightning II-es érkezett a hajófedélzetre, melyek március végéig segítik az F-35B-k üzemeltetését a hordozón – s ezzel megvizsgálva az olasz hajó és az amerikai vadászbombázó együttes alkalmazhatóságát.

Kép forrása: rocketcdn.me